Az Inter, a Lazio és a Genk is ott lesz a Budapest Youth Cup mezőnyében
Az idén is topklubok szerepelnek a közép-kelet-európai régió egyik legnívósabb korosztályos labdarúgótornáján a Tábor utcában.
Az idei Budapest Youth Cup – amelyet már ötödször rendeznek meg – ismét igazi futballfesztivált ígér Újpesten: a május 24–25-én, az UTE Tábor utcai sporttelepén sorra kerülő nemzetközi utánpótlástornán U8-as, U9-es és U10-es korosztályban, összesen 101 csapat lép pályára, köztük számos európai élklub legfiatalabb tehetségeivel – számolt be a Nemzeti Sport.
A szervezők idén is arra törekednek, hogy a gyerekek és a szülők számára egyaránt emlékezetes, magas színvonalú eseményt hozzanak létre: a két nap során a csapatok szombaton csoportküzdelmekben, vasárnap pedig helyezésüknek megfelelően az arany-, az ezüst-, a bronz- vagy a fair play ágon folytatják, így minden résztvevő bőséges játéklehetőséget kap a nemzetközi mezőnyben.
A torna rangját jól jelzi, hogy az idei kiírásra ismét olyan klubok fiataljai érkeznek, amelyek felnőttcsapatai évek óta meghatározó szereplői az európai futballnak:
amely Európa egyik legjobb utánpótlásműhelye. Magyar oldalról az Újpest, a Vasas, az MTK Budapest, a Budapest Honvéd, a Kecskemét vagy a Főnix Gold is nevezett, kiegészülve tehetség- és körzetközpontok soraival.
A torna főszervezője, Nagy Sándor szerint
a lebonyolítás, a szervezés és az ellenfelek erőssége megfelel annak a szintnek, amelyet az elit elvár, nem véletlen, hogy évről évre több külföldi együttes érkezik, mint hazai, és a régióból – különösen Romániából, Szlovákiából és Ausztriából – is nagy számban neveznek csapatok.
a Tábor utcai pálya kiváló infrastruktúrát biztosít, a pályán kívül pedig különböző kiegészítő programok teszik teljessé a két napot, hogy a Budapest Youth Cup ne csupán egy utánpótlástorna, hanem egyben találkozási pont is legyen játékosoknak, edzőknek, szülőknek és a sportág szerelmeseinek.
(Kiemelt kép forrása: Nemzeti Sport)