Kovács Attila: Senkitől sem várom el, hogy bajnok legyen
A hónap utánpótlásedzője áprilisi díjával kitüntetett vívótréner, Kovács Attila a folyamatos és fokozatos fejlődést tartja szem előtt a kétszeres kadétvilágbajnok párbajtőrőző tanítványa, Horváth Lotti felkészítésében.
Mint arról beszámoltunk, A hónap utánpótlásedzője áprilisi díja az FTC és az OVSE vívótréneréé, Kovács Attiláé lett azt követően, hogy 17 éves párbajtőröző tanítványa, Horváth Lotti nagyszerű vívással aranyérmet szerzett a Rio de Janeiróban rendezett korosztályos világbajnokság kadétmezőnyében. Az ígéret ezzel megvédte címét, hiszen egy évvel korábban Vuhsziban is az első helyen végzett. A szakember Lotti tavalyi vb-sikere után is átvehette az edzői elismerést, így második alkalommal részesült a kitüntetésben.
„Nagyon örülök, hogy másodszor is megkaptam a díjat, boldog vagyok, hogy a tanítványom révén részesülhetek ilyn rangos kitüntetésben – mondta Kovács Attila. – Bár nem kergetem az elismeréseket, jólesnek. Ahogyan tavaly Kínából, most Brazíliából is feledhetetlen élményekkel és emlékekkel tértünk haza.
Nagyszerűen vívott, minden tekintetben megfelelő állapotban érkezett a vébére és a legjobb teljesítményét tudta nyújtani. Nyilván vívásban megjósolhatatlan, hogy a végén ki fog nyerni, de egy percig sem volt bennem kétely, hogy kellemes érzésekkel zárjuk majd a versenynapot.”
Kovács Attila öttusázó volt, később edzőként szakosodott a párbajtőrre. Mesterei közül Sárfalvi Béla és Kopetka Béla munkássága, személyisége, szakmai tudása volt rá a legnagyobb hatással.
„Elképesztő módon tudták motiválni a tanítványaikat és nekem is az egyik elsődleges célom, hogy a lelkesedést fenntartsam a gyerekekben. Mindig is jó edző akartam lenni. A jó hangulat elengedhetetlen az edzéseken, mert az a legfontosabb, hogy a gyerek szeressen ott lenni a vívóteremben.
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy mindig akad egy-egy tanítványom, aki kiemelkedő eredményeket ér el és a többiek előtt is példát mutat, hogy van esély magas szintre jutni.”
A kétszeres kadétvilágbajnok Lotti elmondta, hogy sikereiben hatalmas szerepet játszik edzőjével immár tíz éve kiváló a kapcsolata.
„A vívósportban a mester szoros kapcsolatot ápol a tanítványával, hiszen rendszeresen együtt dolgoznak – folytatja Kovács. – Látom, hogy ha a tanítványomnak éppen rossz vagy jó kedve van, történt vele valami otthon vagy az iskolában, egészségügyi vagy bármilyen más jellegű gondjai vannak. Ezeket mindig őszintén meg lehet velem beszélni, és minél többet vagyunk együtt, annál inkább mélyül ez a kapcsolat. Fontos, hogy mindketten tudjuk, miért dolgozunk. Lotti újabb világbajnoki sikere is csak egy lépcsőfok a pályafutásában, és hosszú, egyre nehezebb út áll előtte. Természetesen a cél az, hogy a felnőttek között bekerüljön a világbajnoki, olimpiai csapatba. De nyilván sok jó vívó van, nem egyedül pályázunk erre a pozícióra, de mi is köztük vagyunk. Nagyot kéne robbantani, ha már a következő olimpián labdába szeretnénk rúgni, ezért ezzel nem is terhelem magunkat.
(Kiemelt képünkön: Horváth Lotti és Kovács Attila Rióban Fotó: Bizzi Team)