Győzelem Izland ellen az U16-os leány UEFA-tornán
Egygólos győzelmet ünnepelhetett az U16-os leány labdarúgó-válogatott a finnországi UEFA Development Tornán.
Sándor Dávid szövetségi edző csapata pénteken Izland ellen debütált a finnországi UEFA Development Tornán. A mérkőzés első húsz percében fel kellett venniük az ellenfél által diktált tempót, amint ez sikerült, a játék képe megváltozott, és egyre több helyzetet alakított ki a válogatott. A szünet után a magyarok játszottak fölényben, ami nem sokkal később gólt eredményezett: a 60. percben egy szöglet után Sipos Kiss Virág fejelt az izlandi kapuba, ezzel megszerezve a magyar válogatott és a mérkőzés egyetlen gólját – írja az mlsz.hu.
„Elégedett vagyok a lányok teljesítményével. Ugyan a helyzeteink alapján már az első félidőben megszerezhettük volna a vezetést, erre végül csak a második félidőben került sor. A szünetben kértünk egy-két apró változtatást a lányoktól, amelyeket a második félidőben teljes mértékben betartottak. Öröm volt azt is látni, hogy amit az elmúlt napokban gyakoroltunk, azokat viszontláthattuk a pályán. A torna szemléletéhez igazodva, miszerint az eredménynél fontosabb, hogy minden játékos kipróbálhassa magát a nemzetközi porondon,
– nyilatkozta Sándor Dávid szövetségi edző.
Az U16-os leányválogatott legközelebb vasárnap 12 órakor Finnország ellen lép pályára.
Magyarország: Csiky Dóra - Szántó Hédi (Derényi Alíz, 75.), Király Sára, Horváth Zora Zille, Törő Lara - Palatin Dorka (Magyar Luca, 46.), Demeter Regina (Tóth Zolna, 46.), Sipos Kiss Virág (Vám Mia Manna, 80.) - Oleksza Korina (Mizsei Laura, 46.), Csengeri Lili (Kurucz Vivien, 60.), Tramontini Boglárka (Heiszter Hanna, 60.)
(Kiemelt képünk forrása: MLSZ)