Aranyak és arányok az UTE utánpótlásában
Tibolya Péter szakosztályvezető beszélt arról, hogy milyen kihívásokkal kell megküzdeniük az UTE kiemelkedően sikeres korosztályos öttusázóival.
A május végén a fővárosban rendezett junior és U17-es öttusa országos bajnokságon remekeltek az UTE fiataljai. Az újpesti klubot a két korosztály ob-ján csupán négy versenyző képviselte, ám azok mindegyike dobogóra állt, sőt: hárman az emelvény legtetejére.
míg a juniormezőnyben Gyepessy Domonkos a legjobb U19-esként szerzett bronzot, tehát amennyiben az ő korosztályának a bajnokságát az idősebbekével együtt rendezik, akkor neki is arany kerül a nyakába...
Az említett fiatalokon kívül még Herbák Emma és Herbák Hanna számít olyan korosztályos reménységnek, aki az UTE-ből a múlt évben is ott volt az utánpótlás-világeseményeken. A lila-fehér klub két élversenyzőjével, az olimpiai bajnok Gulyás Michelle-lel és az egyéni vb- és Eb-ezüstérmes, csapatban világ- és Európa-bajnok Szép Balázzsal kiegészülve tehát a szakembereknek – elsősorban Tibolya Péter szakosztályvezetőnek – nyolc kiemelt öttusázó pályafutását kell egyengetniük.
„Mindig örülünk a jó eredményeknek és azért dolgozunk, hogy továbbra is sikeresek maradjanak a versenyzőink – mondja a hazai öttusaszövetség által a múlt év utánpótlásedzőjének választott Tibolya. – Ugyanakkor
hiszen ahhoz, hogy a legjobbak között legyél, szinte kötelező feszegetni a határokat, miközben a túlterhelést és az azzal járó sérülést is el kell kerülni. Ebből a szempontból az OCR a legveszélyesebb versenyszám. Az akadálypályán vannak olyan fogások, elemek, amelyekről a versenyző edzésen számtalanszor leesik, mire sikerrel túljut rajta. Hálás vagyok a klubnak, hogy több szakosztállyal, a dzsúdósokéval, a birkózókéval, a tornászokéval vagy a jégkorongozókéval együttműködhetünk. Dzsúdó- vagy birkózóedzésre például azért vittem le a mi gyerekeinket, hogy megtanuljanak esni, és nagyobb eséllyel kerüljék el a sérüléseket. Az említett nyolc öttusázó más-más versenyzőtípus és személyiség, különböző fizikai állapottal, eltérő pszichés háttérrel. Nehéz megtalálni számukra az optimális terhelést, de természetesen az egészségüket szem előtt tartva mindent megteszünk a sikeres felkészülésük és a jó eredményeik érdekében.”
A szakember elmondta, hogy az egyéniben már felnőtt Eb-bronzérmes Bauer Blanka és a juniorok között kétszeres Eb-győztes, vb-bronzérmes Tamás Botond számára még mindig az a legfontosabb, hogy minél több rangos felnőttversenyen szerezzen rutint. Ők emellett természetesen a saját korosztályukban is legjobbra törekszenek.
Akik az élmezőnybe készülnek, azoknak igazi húsdarálóban kell helytállniuk. Egy évben hét-nyolc négynapos, jelentős állóképességet igénylő versenyük van a sportolóknak. Ha belegondolunk, akkor esztendőnként nagyjából egy teljes hónapot égnek maximális hőfokon. Ezt ma már nagyon kevés harminc év feletti versenyző bírja, ezért is fiatalodik a felnőttmezőny. És talán már csak azért mondhatjuk azt, hogy a teljesítő képessége csúcsát a húszas évei közepére éri el egy öttusázó, mert a vívás nagy rutint igénylő sportág.”
Az UTE egyébként a fiatalabb korosztályokban nemrégiben toborzót hirdetett, és százhúsz növendék csatlakozott az U10-es gyerekekhez.
(Kiemelt képünkön: Tamás Botond Fotó: Hunyadi Levente)