Brit F3: Molnár Martin nyolcadik a mogyoródi forduló záró futamán
Molnár Martin a 10. helyről rajtolva nyolcadikként ért célba a GB3-as versenysorozat magyarországi fordulójának harmadik, vasárnap este rendezett futamán a Hungaroringen.
A Rodin Motorsport 17 éves versenyzője, Molnár Martin nem kapta el túl jól a rajtot, az első kanyar belső ívén pedig éppen mellette ütköztek össze a riválisai, ezért szélesen kellett fordulnia, ami miatt visszaesett egészen a mezőny végére. Molnár innen igyekezett visszakapaszkodni a 25 perces futamon, s végül sokat előzve egészen a nyolcadik pozícióig tudott feljönni a viadal végére.
A magyar versenyző szombaton – pályafutása első hazai futamán – a pole pozícióból rajtolt és negyedik lett, majd a vasárnap délelőtt rendezett második versenyen a harmadik pozícióból startolva másodikként ért célba, így dobogóra állhatott saját közönsége előtt.
„Összességében jó hétvégénk volt, folyamatosan sikerült gyorsulni és fejlődni, ami most a legfontosabb.
Kicsit sajnálom a harmadik futam rajtját, illetve azt, hogy a mellettem történt baleset miatt egészen a végére estem vissza, annak viszont örülök, hogy sokat tudtam előzni és sikerült visszajönnöm a nyolcadik helyre” – értékelt Molnár Martin a leintés után.
A GB3 (gyakorlatilag brit Formula–3) versenyeit az International GT Open elnevezésű sorozat mogyoródi fordulója keretében rendezték meg. Utóbbi kategóriában magyar részről Walter Csaba volt érdekelt, aki a szlovákiai Zsigó Antallal felváltva vezette az 500-as rajtszámú BMW M4 GT3 EVO típusú autót a 26 indulót számláló mezőnyben. Walterék a szombati első, 70 perces futamon a 22., a vasárnapi második – szintén 70 perces – viadalon pedig a 18. helyen értek célba.
A GB3 következő fordulóját jövő hétvégén rendezik az ausztriai Red Bull Ringen.
(Kiemelt fotó: Makai Gergely/MOTAM)