Darabos László ezüstérmet szerzett a budapesti UWW-rangsorversenyen
A 21 éves Darabos László ezüstérmet szerzett a 130 kilós súlycsoportban a budapesti BOK-csarnokban megrendezett Polyák Imre–Varga János–Kozma István-emlékversenyen.
Darabos László (130 kg) ezüstérmet szerzett a budapesti BOK-csarnokban rendezett Polyák Imre–Varga János–Kozma István-emlékverseny vasárnapi, kötöttfogású záró napján – írja az NSO.
A junior-vb- és Eb-győztes sportoló remekül szerepelt, 2:0-ra megverte az U23-as pánamerikai bajnok amerikai Adeu Attbaót, majd az U23-as Eb-harmadik grúz Luka Gabiszonján is túljutott. Jöhetett az a finn Konsta Mäenpää: Darabos remekül birkózott, passzivitási ponttal és két levitellel 5:1-re diadalmaskodott, így bejutott a vasárnap esti döntőbe.
A nála láthatóan erősebb fizikumú, orosz Kamparovval szemben is jól birkózott. Az első menetben az ellenfelét látták aktívabbnak a bírók, aki lentről nem tudott akciózni, viszont előnyhöz jutott. Mint kiderült, ez egyben a győzelemhez is elég volt neki, mert noha a második három percben Darabos is megkapta a passzivitási pontot, 1:1 esetén a szabály szerint az első pontot megszerző sportoló győz.
(Kiemelt képünk forrása: UWW/MBSZ)