„Széles a paletta, minden szakág fejlődik” – Farkas Roland utánpótlás szakmai vezető az U18-as Eb után
A hazai szövetség utánpótlás szakmai vezetője, Farkas Roland értékelt a magyaroknak két ezüst- és egy bronzérmet hozó U18-as Európa-bajnokság után.
A magyarok három érmet,
Az egyik legjobb szereplést Bella Mátyás mutatta be, aki hármasugrásban végzett a második helyen. A Zalaszám-ZAC fiatalja a döntőben kétszer is egyéni csúcsot javított és végül 15,49 méterrel nyert ezüstöt. Ez az eredmény tíz centire megközelítette Czingler Zsolt U18-as országos csúcsát, amely több mint 38 esztendeje, 1988-ban született.
Remekelt 400 méteres síkfutásban Emmanuel Sophia, akinek szintén ezüst lett a jutalma. A Budafoki MTE ígérete 52.80 másodperccel ért célba, ezzel az egyik legrégebbi magyar ifjúsági rekordot döntötte meg, mivel Palanek Éva 1980-ban elért 53.24 másodperces idejét múlta felül.
Marton Zsófi súlylökésben 17,35 méteres U18-as országos csúccsal lett Eb-bronzérmes. Az A-Plast Ikarus BSE reménysége az idén ötödik alkalommal döntött hazai rekordot a 3 kilós súlygolyóval, július elején 17,29 méterig jutott. Magyarország az éremtáblázat 18. helyén végzett.
A kontinensviadalt a Magyar Atlétikai Szövetség utánpótlás szakmai vezetője, Farkas Roland értékelte honlapunknak.
„Nemcsak helytálltak a versenyzőink az U18-as Európa-bajnokságon, hanem többen remek teljesítményt nyújtottak és bizakodásra okot, hogy például mindhárom érmesünk a fiatalabb évjáratot, azaz a 2010-es születésűeket képviseli, így ők még jövőre is az ifik közé tartoznak – kezdte a szakvezető. – A legnagyobb dicséret nyilván azoknak jár, akik végül dobogóra álltak az év legfontosabb versenyén. Emmanuel Sophia országos csúcsa magáért beszél. Az egész Eb alatt rendkívül koncentráltan versenyzett és a 400 méteres síkfutás döntőjében még egy kis pluszt elő tudott húzni a tarsolyából. Bella Mátyás is közel volt az igen régi országos rekord megjavításához és a kiváló versenyzői képességeit jelzi, hogy a hármasugrás döntőjében kétszer is egyéni csúcsot ért el. A szintén bravúrosan szereplő Marton Zsófinak pedig súlylökésben országos csúcs kellett a bronzhoz. Az idén már ötödször döntött korosztályos hazai rekordot és ő volt az egyetlen versenyzőnk, aki két versenyszámban is indult, diszkoszvetésben is érdekelt volt. De le kalappal a pontszerző helyen végzett ígéreteink előtt is. Kalapácsvetésben két finalistánk is volt, Windisch Dávid a negyedik, Molnár Marcell a nyolcadik lett. A távolugrásban ötödik Horváth Botondot az utolsó sorozatban ugrották le és volt egy olyan kevésen múló, érvénytelen kísérlete, ami nagy egyéni csúcsot és előkelőbb helyezést tartott magában. Szobácsi Flóra 2000 akadályon, Bakos Gréta magasugrásban lett hetedik nagyon erős mezőnyben, és nyolcadikként zárt továbbá diszkosszal Krakóczki Bence, 400 gáton Berecz Balázs és 5000 méteres gyaloglásban Alföldi Sára. Ami külön öröm volt, hogy például rövidgáton is a maximális két-két fővel tudtuk magunkat képviseltetni az Eb-n. Az látszik, hogy
Ebben pedig nagy szerepe van a szövetségi szinten rendszeresített válogatott összetartásoknak és persze a klubedzők munkájának is. Természetesen akadnak olyan versenyszámaink is, amelyekben tapasztalható lemaradás. De ez nem konkrét szakágakat érint, hanem egyszerűen vannak időszakok, amikor éppen nem találunk egy adott korosztályban és versenyszámban olyan reménységet, aki felvenné a versenyt az európai élmezőnnyel. Ezzel együtt Rietibe is nagy csapattal mentünk ki, széles palettát felvonultatva és a tizenegy pontszerző helyünk mellett több mint húsz egyéni csúcsot mutattak fel a versenyzőink.”
U18-as atlétikai Európa-bajnokságot legutóbb két évvel ezelőtt, 2024-ben rendeztek Besztercebányán. Akkor Szlovákiában a magyar fiatalok tizenhárom alkalommal végeztek a legjobb nyolcban; a magasugró Bátori Lilianna arany- és a távolugró Hajdu Áron ezüstérme kiemelkedett az eredménysorból. Most a hármasugró Bella Mátyás folytatta a szakág jó sorozatát.
„Lassan két éve vezeti az ugrószakágat Kiss Tamás, aki edzőként Németországban számos kiemelkedő eredményt ért el a tanítványaival. Az ő szemlélete, tudása és tapasztalata jelentős mértékben segíti a hazai szakembereket és a sportolókat. Bízunk benne, hogy a folytatásban egyre szebb sikerek várnak a sokra hivatott ugróinkra.”
Farkas Roland azt is kiemelte, hogy egyre több fiatal és ambiciózus edző foglalkozik itthon az utánpótlással, de ahogyan a trénerekben, úgy a korosztályos atléták többségében is felfedezhető a folyamatos fejlődés, tanulás iránti vágyakozás. A szakmai vezető szerint ezért sem maradnak sokáig háborítatlanok a korosztályos magyar rekordok.
„Ma már nagyon gyors az információk áramlása, és ha bejön egy új edzésmódszer, előkészítő vagy rávezető gyakorlat, akkor azt az edzők és a sportolók is hamar, könnyen elérhetik a különböző internetes platformokon.
Összességében biztató képet látok a magyar atlétika utánpótlásában.”
(Kiemelt képünkön: a magyar Eb-csapat Forrás: MASZ)