A jövő sztárjai: Balogh Ádám, Gazsó Péter
Az Utanpotlassport.hu által készített, a Nemzeti Sportrádióban hallható A jövő sztárjai című magazinműsor újabb adásának vendége a júliusban U20-as Európa-bajnoki címet szerző junior kézilabda-válogatott két tagja, Balogh Ádám és Gazsó Péter.
A Nemzeti Sportrádióban kéthetente keddenként hallható A jövő sztárjai című utánpótlás-magazinműsorban bemutatjuk a legígéretesebb fiatalokat, illetve terítékre kerülnek a korosztályos sport aktualitásai, legfontosabb kérdései is.
Az Utanpotlassport.hu sorozatának újabb vendége a júliusban U20-as Európa-bajnoki címet szerző junior kézilabda-válogatott két tagja, Balogh Ádám és Gazsó Péter.
A Nagy Dániel által készített beszélgetésből
illetve arról, milyen pluszt adott az együttesnek, hogy 2024-ben már szerzett Eb-érmet – akkor az ifjúságiak között lett harmadik. Szóba kerültek Balogh és Gazsó emlékezetes pillanatai a svédek elleni döntőről, és a fiatalok arra is kitértek, miként látják az A-válogatott felé vezető utat.
(Kiemelt képünkön: Gazsó Péter (balról) és Balogh Ádám az Utanpotlassport.hu stúdiójában Fotó: Máj Tamás)