Jackl Vivien ismét élvezi az úszást
A 17 éves úszótehetség, Jackl Vivien a Nemzeti Sportnak adott interjút.
A tavalyi, egyáltalán nem sikeres kitérő után – amikor Shane Tusuppal dolgozott – újra Kocsis Mártával készül Jackl Vivien: a számok (időeredmények) és a versenyző mosolya egyaránt azt mutatja, újra jó kezekben van a fiatal tehetség – írja az NSO, amelynek interjút adott az ígéret.
– Elnézést, hogy nem az úszásával kezdem, de nagyon jól néz ki, lassan úgy, mint korábban: ez már az a Vivien, aki két éve berobbant a felnőttek közé?
– Azért ezt még nem mondanám… Próbálkozom, a tavalyi énemhez képest sokat fejlődtem, sikerült úgy összeszednem magam erre a szezonra, hogy talán meg tudom közelíteni a 2024-es évemet.
– Olyan hírek érkeztek az elmúlt hónapokban, hogy újra szeret úszni. Ez igaz?
– Igaz.
– És ha minden kezd újra jó lenni, hogy fogja vissza magát, hogy ne érmekben gondolkodjon, hiszen az ember azt hinné, a nehézségekből leginkább egy nagy siker rángatná ki.
– Nem egyszerű: maximalista vagyok, sokat dolgoztam azon, hogy minden kisebb sikernek örülni tudjak. Talán ez az, amit leginkább igyekeztem megváltoztatni magamban, magamon az elmúlt időszakban, hogy ne csak az aranyérem, az egyéni csúcs és hasonló eredmény lebegjen a szemem előtt.
(Kiemelt fotó: MTI / Hegedüs Róbert)