UtánpótlásSport
2026. augusztus 11.
  • instagram
U20-AS FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, VÁRNA U19-ES ÖKÖLVÍVÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZERBIA
Keresés:

Sportágak

Tenisz

2026-08-11 19:49

A név kötelez, a sikerek jönnek – nincsen párja a Tenisz Műhelynek a hazai utánpótlásban

Évek óta a magyar teniszsport egyik, hanem legeredményesebb utánpótlás-nevelőegyesülete a Tenisz Műhely, amely sorra neveli ki az ígéretes fiatalokat. Az U18-as korú Beviz Lujza, míg az U16-os Fazekas Vencel és Jóny Márk személyében jelenleg három kiemelt ígérete is akad a Selmeci Petra és Németh Gergely vezette budai klubnak.

Mint arról beszámoltunk, kiválóan szerepeltek a közelmúltban az utánpótlás-teniszválogatottak a csapat Európa-bajnokságokon. Három korosztályban is sikerült nyolcas döntőbe jutnia a mieinknek, sőt az U18-as lányok a fináléba is beverekedték magukat, míg az U16-os fiúk a negyedik helyen végeztek, és ezzel egyébként bejutottak a kairói világdöntőbe is. A két nemzeti együttes brillírozásában oroszlánrészt vállaltak a Tenisz Műhely fiataljai, ugyanis

első számú játékosként Beviz Lujza az U18-as leánycsapatnak, míg Fazekas Vencel és Jóny Márk – második és harmadik számúként – az U16-os fiúalakulatnak volt oszlopos tagja.

A 16 esztendős Beviz jelenleg az előkelő 42. helyen áll a junior-világranglistán, és készülhet a US Openre főtáblásként, míg az egyaránt 14 éves Jóny a 10., Fazekas a 22. helyen áll (előbbi volt már hetedik, utóbbi pedig már kilencedik is) az U16-os Tennis Europe-rangsorban, tehát a kontinens közvetlen élvonalába tartoznak a saját korcsoportjukban.

Miközben az elmúlt években az tapasztalható, hogy egyre kevesebb gyerek teniszezik idehaza, illetve a minőségi nevelőklubok száma is egyre csökken,

a Tenisz Műhely azonban egyike azon kevés hazai egyesületnek, amely még mindig képes nemzetközi sikereket is szállítani a játékosaival.

Az I. kerületi Tabán Tenisz Centerben működő Tenisz Műhelyt 2015-ben alapított Selmeci Petra és Németh Gergely közösen, és azóta a klub – mondhatni, a nevéhez méltóan –

az első számú nevelőműhellyé is vált hazai szinten.
Beviz Lujza és nevelőedzője, Selmeci Petra a kezdetekkor és most Forrás: Tenisz Műhely

A jelenlegi legmagasabban rangsorolt hazai junior leány játékossal, Beviz Lujzával (16) a kezdetektől, öt éves korától fogva foglalkoznak a klubban. Teniszedzőjével, Selmeci Petrával tehát már több mint egy évtizede töretlenül együtt dolgoznak, és a közös munka idővel sikerekké is érett.

Igazán különleges kapcsolat van köztünk, és azt hiszem, ez igencsak ritkaságnak is számít, hogy egy edző öt éves korától végig tudja kísérni a játékosát ilyen sok éven át 

– nyilatkozta Beviz Lujza az Utánpótlássportnak. – Ez a speciális kötelék hatalmas pluszt jelent számomra mind szakmailag, mind emberileg.

Ismeri minden egyes rezdülésemet, gyakorlatilag látta már az első lépéseimet is a teniszpályán, és a szeme előtt nőttem fel, így ő is nagyban hozzájárult nemcsak a teniszkarrierem, hanem a személyiségem fejlődéséhez.

Ebben a tekintetben nagyon sokat köszönhetek neki, illetve a férjének, Németh Gergelynek szintúgy hálával tartozom, aki kondiedzőként és utazó trénerként támogatja régóta a pályafutásomat. Náluk indult el a pályafutásom tizenegy évvel ezelőtt, azóta is velük dolgozom, és szeretném, ha ez a közös munka még jó sokáig eltartana.

Kettejük töretlen lelkesedése, hozzáállása és elhivatottsága a legfőbb mozgatórugója a Tenisz Műhelyben zajló sikeres munkának.

Örülök neki, hogy sok ügyes és jó játékos játszik a klubban, hiszen a teniszezők életében egyrészről különösen fontos, hogy mindig legyen kivel minőségi szinten edzeni és játszani, ez pedig a mi klubunkban hál'istennek abszolúte adott. Ráadásul rendkívül motiváló is ilyen közegben készülni a mindennapokban, és úgy érzem, inspiráljuk is a másikat, ha közülünk valakinek sikerül valami nagy eredményt elérni. Ezúton is gratulálok az U16-os fiúknak – köztük Vencelnek és Márknak – a csapat Eb-n elért negyedik helyükhöz és a vb-döntőbe jutásukhoz!"

Jóny Márk (balra) és Fazekas Vencel Forrás: Tenisz Műhely

A nemzetközi eredmények mellett a Tenisz Műhely játékosai itthon az utánpótlás ob-ken is rendre dominálnak, és a jelenleg zajló korosztályos egyéni és csapat országos bajnokságon például az U18-as leány és U16-os fiú csb-t már be is húzták, valamint majd egyéniben is jó néhány érem várható a TM-es reménységektől.

„Húsz gyerekkel kezdtünk bő tíz évvel ezelőtt, most több mint száz játékossal büszkélkedhetünk, és alapvetően versenyzőkkel foglalkozunk az U12-től U18-ig bezárólag, míg az U12 alatti korosztályokban elsősorban a tenisz megszerettetése a célunk a Play And Stay-program keretében – mondta a kezdetekről Németh Gergely, a klub társalapítója, erőnléti edző korábban az MTSZ-nek. –

A klubunkban mi leginkább egy átfogó, összetett képzésre törekszünk, amikor az elején a gyerekek hozzánk kerülnek, és nem abban gondolkodunk rögtön, hogy adott fiatalból mindenképpen teniszezőt faragjunk.

Annak örülünk a legjobban, ha már akár öt-hat évesen hozzánk kerülnek a palánták, mert így megadhatjuk nekik a szükséges általános fizikai alapokat, amelyek a teniszhez vagy bármilyen más sporthoz is elengedhetetlenek. Mozgásfejlesztéssel és erőnléti edzésekkel foglalkozó szakemberként ezt kiemelten fontosnak tartom, mert ha megvannak a jó alapok, akkor a teniszben is sokkal könnyebb aztán a speciális mozgásokra megtanítani a gyerekeket. Nagyban megkönnyítjük a saját dolgunkat, ha tíz-tizenkét éveseknél már nem hibát javítunk, hanem továbbfejlesztjük a meglévő képességeket. A nálunk felnőtt játékosok közül a korábbi években jó néhányan eljutottak amerikai egyetemekre, ami szintén jó perspektívát kínál a fiataloknak."

(Kiemelt képen: Beviz Lujza és Fazekas Vencel Forrás: Tenisz Műhely)