UtánpótlásSport
2026. augusztus 31.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2026-08-31 20:46

Ambrus Bence az első Eb-jén vezéregyéniséggé vált

Az ifjúsági fiú kézilabda-válogatott legeredményesebbjeként zárta a szerbiai U18-as Eb-t az átlövő Ambrus Bence, akire az új évadban Balatonfüreden a korábbinál is nagyobb szerep vár.

Mindössze néhány évvel ezelőtt dőlt el, hogy csak a kézilabdára fókuszál a 18. születésnapját szeptember közepén ünneplő Ambrus Bence, akinek az édesapja, Ambrus József a legmagasabb szinten játszott, több mint 400 tétmérkőzésen lépett pályára, Bence nagymamája is élvonalbeli játékos volt, míg Bence ikertestvére, Máté is a pályán kötött ki. Ehhez képest az út nem volt egyenes a kézilabda felé.

„Korán, már óvodás korunkban elkezdtünk kézizni Mátéval, azonban sokáig párhuzamosan fociztunk is; 2023-ban azonban mindkettőnket felvettek a NEKA-ra, akkor döntöttük el, hogy a korábbinál is jobban ráfekszünk erre” – mondja Ambrus Bence az Utánpótlássportnak. 

A fiatal a NEKA-tól Balatonfüredre igazolt, a klub első csapatában pedig az Európa-kupában debütált az azeri Kur ellen, tíz góllal, hogy aztán nem sokkal később az NB I-ben is letegye a névjegyét, négy találattal. Eközben az U20-as bajnokságban is szórta a gólokat a balkezes átlövő, így nem meglepő, hogy a korosztályos válogatottba is meghívták, sőt tagja volt az augusztus első felében Szerbiában Eb-hatodikként záró magyar csapatnak; a 2008-as és 2009-es születésű játékosoknak ez volt az első kontinensviadala. Ambrus nem szeppent meg, a válogatott egyik vezéreként teljesített, ráadásul a gárda legeredményesebbjeként zárta a viadalt, nyolc meccsen összesen 55 gólt szerzett – a portugáloknak például 11-szer köszönt be.

„Az elejétől a végéig élveztem a tornát, nagyon jó erőfelmérő volt ez nekünk, megmutatta, hol tartunk most, hiszen remek ellenfelekkel találkoztunk. Óriási öröm, hogy én is belekóstolhattam, milyen a légkör egy ilyen eseményen. Borzasztóan vártuk a kezdést, volt bennünk izgatottság, de Gulyás István szövetségi edzőnk mondta, hogy ez teljesen normális, nincsen semmi gond. Az első meccsen  a játékunkon még érződött ez, utána megkönnyebbültünk, mindenki egyre oldottabban kézilabdázott.

Büszke vagyok rá, hogy jól ment a játék, ha mondhatom, az egyik vezére voltam a csapatnak;

Vágvölgyi Szilárd poszttársam sajnálatos sérülése miatt ráadásul a tervezettnél is többet kellett a pályán lennem. A legjobb mérkőzésem talán a portugálok elleni volt, de nem a tizenegy gól miatt, hanem azért, mert az edzőnktől azt a visszajelzést kaptam, hogy a védekezésem is jól működött, amiben amúgy a legtöbbet kell fejlődnöm.”

Ambrus akcióban Izland ellen Fotó: EHF/Lucija Begenisic

Ambrust a közelgő új évadban a Balatonfüred NB I-es csapatában nagy valószínűséggel sokat láthatjuk majd a pályán.

„A nyári felkészülést már az első csapattal kezdtem meg, abban számítanak majd rám a folytatásban, de valószínűleg az U20-as bajnokságban is kapok szerepet. Minél több játéklehetőséget szeretnék kiharcolni magamnak, hogy bizonyíthassak!”

(Kiemelt képünk forrása: EHF/Lucija Begenisic)