Csütörtökön kezdődik a podgoricai junior Európa-bajnokság
Tizenöt magyar versenyzővel a mezőnyben csütörtökön megkezdődik a podgoricai junior cselgáncs Európa-bajnokság.
Kilenc férfi és hat női dzsúdós képviseli a magyar színeket a szeptember 3. és 6. között a montenegrói Podgoricában zajló junior Európa-bajnokságon.
Lignanóban négyet, Grazban és Berlinben egyet-egyet, míg Pakson kettőt. (Öt versenyzőnek sikerült legalább egyszer dobogóra állnia.)
A legeredményesebb Kollár Sebestyén (66 kg) volt az Ek-szezonban, aki a berlini állomást ugyan kihagyta, de a másik három viadalon egyaránt érmesként végzett két ezüstjével és egy bronzával, ráadásul emellett még 2026-ban a dubrovniki felnőtt Európa-kupáról is hozott egy bronzot. Az előzetes esélyek alapján
Persze, nem ő az egyetlen sportolónk, aki esélyes lehet a jó szereplésre, hiszen ott lesz a csapatban mások mellett Pintér Bulcsú (90 kg) is, aki egyedüli magyar junior cselgáncsozóként az idén Európa-kupa-versenyt nyert, méghozzá az idénnyitót még Lignanóban.
A lányok közül Vég Luca egy-egy bronzzal és hetedik hellyel, Jüttner Janka két ötödik és egy hetedik hellyel, míg Huszár Regina egy bronzzal harcolta ki az Eb-részvételt.
Az első versenynapon mindjárt öt magyarnak szurkolhatunk: a fiúknál Galó Bence és Kollár Sebestyén, míg a lányoknál Jüttner Janka, Váradi Noémi és Vég Luca lép tatamira.
A tavalyi, pozsonyi junior Európa-bajnokságon a mieink egyetlen bronzéremmel zárták – az akkor elsőévesen dobogós – Szabó Réka (52 kg) révén, aki az idén viszont nem lesz ott az Eb-n, ugyanis térdsérülése miatt eddig egyetlen sem versenyen sem indult ebben az esztendőben.
Az ifjúságiak korábban három éremmel fejezték be az Eb-jüket, míg egy ötödik hellyel a vb-jüket.
A program:
Szeptember 3., csütörtök
Férfi 60 kg (Galó Bence, UTE)
Férfi 66 kg (magyar induló: Kollár Sebestyén, Ippon Judo Tatabánya)
Női 48 kg (magyar induló: –)
Női 52 kg (Jüttner Janka, Budaörsi SC)
Női 57 kg (Váradi Noémi, BHSE; Vég Luca, Ceglédi VSE)
Szeptember 4., péntek
Férfi 73 kg (Kiss Szabolcs, BHSE; Nagy Áron, Ceglédi VSE)
Férfi 81 kg (Bertalan Balázs, MTK Budapest; Horváth Nándor, MTK Budapest)
Női 63 kg (Krüpl Georgina, Ippon Judo Tatabánya)
Női 70 kg (Török Csenge, Hód Judo SE)
Szeptember 5., szombat
Férfi 90 kg (Pintér Bulcsú, BHSE; Tölgyesi Bende, BHSE)
Férfi 100 kg (magyar induló: –)
Férfi +100 kg (Csermák Dániel, DVTK)
Női 78 kg (magyar induló: –)
Női +78 kg (Huszár Regina, KSI SE)
Szeptember 6., vasárnap
Vegyes csapatverseny (a magyar csapat is indul)
(Kiemelt képen: Kollár Sebestyén Forrás: EJU)