Remek vb után újabb siker
A felnőtt kajak-kenu világbajnokságon a 12 magyar utánpótláskorú magyar induló közül egy arany- és egy bronzéremmel a legeredményeseb a 21 éves paksi Juhász István volt.
Mi szólsz hozzá, hogy a vébén a legjobb magyar fiatal lettél?
Nem is tudtam, de nagyon örülök.
Megismételted a tavalyi eredménysort, akárcsak Milánóban, az idén Poznanban is világbajnok lettél C-4 500-on, Kollár Kristóf, Hajdu Jonatán és Fejes Dániel társaként, az ötszáz méteres kenu párosban pedig Kollárral a dobogó harmadik fokára állhattál. Jövőre lesz triplázás?
Jó lenne, mindent megteszek az újabb sikerekért. És szeretném, ha egyesben is indulhatnék.
Apropó egyes. Világversenyeken sem az U23-as korosztályban a felnőtteknél még nem nyertél.
Nem, azonban ebben az évben Kanadában, felnőttvilágkupán negyedik lettem.
De az egyesre is készülök. Utánpótláskorúként két vébé és egy Európa-bajnoki ezüstöt nyertem, az idei felnőtt kontinensviadalon pedig hatodik és nyolcadik helyezést is szereztem.
Olvastam egy régebbi interjúdban, hogy kilencévesen kezdtél kajakozni, ám nem sokkal később edzői tanácsára váltottál a kenura. Az eredményeidet látva, gondolom, nem bántad meg.
Persze, hogy nem. Pakson a fiúknál, férfiaknál sokkal népszerűbb a kenu, talán azért, mert régebben a kajakban nagyobb volt itthon a konkurencia.
Bedecs Ferenc az edződ, sokat köszönhetsz neki?
Abszolút! Hat éve készülök vele, mindent megtesz, hogy fejlődjek, megvan közöttünk az összhang, nélküle nem lennék sikeres.
Milyen Pakson kenuzni?
Nagyon jó. Az Atomerőmű SE-ben minden feltétel adott, remek a társaság, világbajnoki párostársam, Kollár Kristóf is a klubunk tagja Fadd-Domboriban szállunk vízre, Pakson úszunk, s ott vannak a szárazföldi edzések is.
Egy másik interjúdban arról is szó esett, hogy a fiatalon elhunyt, csodálatos kenus, Kolonics György a példaképed. Őt nem láthattad versenyezni, hiszen hároméves voltál, amikor meghalt.
A róla készült filmet még kiskoromban édesapámmal néztem meg.
Neked mi az erősséged?
A technikám.
Miben kell javulnod?
Még jöhet rám izom.
U23-as versenyeken az utóbbi két idényben nem indultál. Jövőre sem fogsz?
A hazai válogatási elvek szerint, aki a felnőttkeret tagja, az nem vehet részt utánpótlás-viadalokon. Az idén Szegeden rendezett U23-as világbajnokságon szerettem volna rajthoz állni, ám nem lehetett, és a felkészülés miatt bele sem fért volna a programba.
Most sem unatkozol, az augusztus végi vébé után csütörtöktől Szolnokon lesz a felnőtt országos bajnokság.
Nagyon sok számban indulok, remélem az eredmények is jók lesznek. Sőt a beszélgetésünk után nem sokkal indulok a szintén szolnoki, mai pénzdíjas viadalon is.
A Kajak-kenu-Szövetég honlapján található leírás szerint: „Egészen új versenyformátummal kísérleteznek szeptember 2-án Szolnokon: a magyar kajakosok és kenusok három kilométeres össztávú, pénzdíjas kieséses versenyen vehetnek részt, amelyben nem egyszerűen az időeredmény számít. A sportolóknak 1500, majd 1000, végül 500 métert kell teljesíteniük, a mezőny pedig minden kör után megfeleződik.” (További részletek ITT.)
A férfi kenusok 21 indulója között ott volt Juhász István is, aki remekül szerepelt, Fejes Dániel mögött a második lett.
Valószínűleg nincs sok szabad időd, de ha van, mivel töltöd leginkább?
Nagyon szeretek horgászni, ha csak tehetem megyek a vízpartra.
Mi volt az eddigi legnagyobb fogásod?
Az idén a szegedi edzőtáborban, a Maty-éren akadt a horgomra egy huszonkét kilós busa.
És mi lett belőle?
Semmi, visszaengedtem a tóba.
Két év múlva lesz a következő olimpia. Sokat gondolsz már Los Angelesre?
Persze, habár még elégtávolinak érzem.
Tudom sokat kell még fejlődnöm, de mindent megteszek. Szenzációs lenne, ha egyesben is indulhatnék.
(Kiemelt kép: a legyőzhetetlen kenunégyes Forrás: MKKSZ)