Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n
Két szettben vereséget szenvedett Mokán István Damján az első kiemelt holland fiútól a döntőben az olaszországi U16-os tenisz Európa-bajnokságon.
Parádésan szerepelt a Viharsarok Tenisz Alapítvány 16 éves reménysége, Mokán István Damján a Parmában rendezett korosztályos egyéni Európa-bajnokságon. A békéscsabaiak tehetsége ötödik kiemeltként egészen a döntőig menetelt a kontinensviadalon, ami önmagában sportágtörténeti siker, ugyanis ezt megelőzően
(A lányoknál is legutóbb 2014-ben Stollár Fanny sikerült mindez, aki akkor meg is nyerte a korcsoport Eb-jét.)
Nagy Zoltán tanítványa a 64 között sima győzelemmel indított a bosnyák Mahir Butkovic ellen (6:3, 6:0), majd az olasz Giorgio Ghiát is két szettben verte a második meccsén (7:5, 6:1). Ezután jött a nyolcaddöntőbeli maratoni csata a spanyol Ian Barroeta ellen, akit végül Damján 4 óra 50 perc alatt múlt felül 7:6, 6:7, 6:4-re. A magyar fiú nem állt meg itt, ugyanis a legjobb nyolc között a holland Mats Juttéval szemben is nyerni tudott két játszmában (7:5, 6:2). A döntőbe jutás kapujában pedig újabb igencsak hosszúra nyúló, fordulatokban gazdag háromszettes összecsapás következett. A 3 óra 8 perces mérkőzésen Mokán 7:5, 4:6, 6:3-ra győzte le a német Miko Köppent, méghozzá úgy, hogy a döntő szettben már dupla brékhátrányban is volt (0:3) a némettel szemben, de ezt követően a magyar fiú nagyot hajrázott, és
Szombat délután az Európa-bajnoki címért az első számú kiemelt, holland Stan Put várt rá. (Put egyébként az előkelő 72. helyen áll az U18-as világranglistán, miközben Mokán a 264. ugyanezen lajstromban). Az aranycsatában érvényesült a papírforma: Mokán István Damján nem bírt az U16-os Európa-ranglistát vezető hollanddal, és 6:2, 7:6 (7–4)-ra
Mokán párosban – Fazekassal Vencel oldalán – két győzelem után a negyeddöntőben búcsúzott.
Augusztusban Mokán az U16-os csapat Eb-n is remekelt (Fazekassal és Jóny Márkkal a válogatottban), és első számú játékosként a negyedik helyre vezette a korosztályos nemzeti együttest, amely ráadásul ezzel a világdöntőbe jutást is kiharcolta. Az U16-os Davis-kupa elittornáját majd novemberben Egyiptomban rendezik.
(Kiemelt kép forrása: Tennis Europe/MTSZ)