Gerevich-díj: kosárlabda-, cselgáncs- és jégkorongedző is a kitüntetettek között
A Belügyminisztérium dísztermében több más kitüntetés mellett átadták a Gerevich György nevelőedzői díjakat is, melynek tizenkét győztese közül újabb három szakembert mutatunk be.
A hazai női kosárlabdasport ikonikus alakja a 82 éves Tursics Sándor, aki a 1970-es évek eleje óta edzősködik. Hosszú évekig dolgozott a férfi, illetve a női NB I-ben igen sikeresen, miközben a korosztályos válogatottak élén is megfordult. Három évtizeddel ezelőtt
A fővárosi klub csapatai több mint ötven utánpótlásbajnoki címet szereztek ez idő alatt, és számos válogatott játékos indult el az elitképző műhelyből.
„Amikor huszonkilenc évesen eldöntöttem, hogy edző leszek,és elvégeztem a TF-et, azt is elhatároztam, hogy a legjobb edző szeretnék lenni Magyarországon, ugyanis az volt a célom, hogy a világ legjobbjaival is felvegyem a versenyt" – vallja Tursics Sándor.
Élsportolói pályafutása után Kunyik Zsolt már tizennyolc esztendeje szenteli minden idejét az utánpótlás-nevelésnek a tatabányai dzsúdós életben. A TSC 54 éves mestere jelenleg mintegy száz cselgáncsozót irányít az óvodásoktól egészen a felnőttekig, miközben régiós szakmai vezetőként négy megye klubjait koordinálja.
„Szeretném átadni és megőrizni azt az örökséget, amit édesapámtól kaptam; ő volt az edzőm, és indított el ebben a sportágban, ami az életem lett. Hál'istennek a tőle kapott motiváltságot, a munka iránti alázatot és a minden áron való akarást sikerült átültetnem a versenyzői karrierem után az edzői szakmába is" – mondta Kunyik Zsolt.
A MAC Budapest Jégkorong Akadémia kapusedzőjeként tevékenykedik a 74 éves Pichler Gyula, aki a legidősebb hazai aktív hokiedző. A sokat látott tréner 1974 óta, azaz 52 éve edzősködik,
Elmondása szerint elsősorban a technikai alapokat oktatja a 8-14 éves kor közötti kapuspalántáknak. Több korábbi tanítványa már edzőként viszi tovább az tőle kapott tudást, hitvallást. A sportág szeretete és elhivatottsága miatt dolgozik 70 éves kora felett is.
„Hatvannyolc éve vagyok már a jégpályán, és a legelső tanítványom, akinek még én fűztem a korcsolyáját, már ő is hatvannégy éves elmúlt, szóval igencsak régóta benne vagyok már a sportágban, de mindmáig nagyon szeretem és élvezem a munkát. Ilyen magas kitüntetésben még nem volt részem. Tulajdonképpen én csak az alapokat – korcsolyázó technikát és speciális kapusmozgásokat – oktatom, és az a célom, hogy ezeket minél magasabb szinten átadjam" – fogalmazott Pichler Gyula.
(Kiemelt képünkön balról: Pósfai Gábor belügyminiszter, Tursics Sándor, Kálnoki-Kiss Attila sportért felelős államtitkár Fotó: Kelemen Ádám/Belügyminisztérium Sportért Felelős Államtitkárság)