Szilárd Anna a junior párbajtőrözők ranglistájának élén
A Honvéd ígérete, Szilárd Anna vezeti a junior női párbajtőrözők hazai ranglistáját.
A Budapesti Honvéd 18 éves vívója, Szilárd Anna áll a hazai ranglista élén a junior női párbajtőrözők között.
A reménység az elsőségét annak köszönheti, hogy a juniorok között már két válogatóversenyen is elődöntős volt az idényben és legutóbb az idősebbek között is remekül teljesített.
Mindkétszer a fegyvernemi kiválóság, Kun Anna győzte le.
Szilárd Anna a szezonban a második évadát tölti a juniorkorosztályban, legutóbb nem jutott ki a világversenyekre, 2024-ben viszont emlékezetesen szerepelt a kadétmezőnyben. Akkor
és ott csak a későbbi aranyérmes, az azt megelőzően junior Eb-t nyert ukrán Anna Makszimenko tudta megállítani, így az előkelő ötödik helyet érdemelte ki.
tinédzser november elején a junior országos bajnokságon is bizonyíthat a kortársaival együtt, a válogatásba is beleszámító első junior párbajtőr-világkupa pedig november végén lesz Újvidéken.
A múlt évadban a Horváth Lotti, Gachályi Gréta, Kozma Laura, Nagy Blanka összetételű junior női párbajtőr-válogatott
Az új idényben félig biztosan kicserélődik a csapat, hiszen Gachályi és Nagy is a felnőttek közé lépett.
(Kiemelt képünkün: Szilárd Anna Fotó: Bizzi Team)