Ónodi Jamina meg sem állna a világelitig
A Vasas 15 éves, korosztályos válogatott röplabdázója, Ónodi Jamina az egyik legígéretesebb liberó a hazai leányutánpótlásban. Szorgalmának, eltökéltségének és kitartatásának köszönhetően egyre nagyobb sikereket ér el klub- és válogatottszinten egyaránt. Elmondta, az motiválja, hogy egy nap majd nemzetközi klasszis játékossá váljon.
Az elmúlt években már megszokhattuk, hogy a Vasas utánpótlásából sorra kerülnek ki az igazán tehetséges röplabdázók. A mostani fiatalok között a 2011-es születésű Ónodi Jaminát is ott találjuk, mint a klub, illetve a teljes hazai korosztályos mezőny egyik kiemelt reménységét. Kiskorában feladójátékosként kezdte, majd néhány éve váltott a liberóposztra, amelyen mindenképpen szép jövő állhat előtte. Jelenleg 15 és fél évesen – elsőéves U18-asként – már az U20-as bajnokságban edződik hétről hétre, és a Vasas jelenleg 6/0-s mérleggel vezeti az alapszakasz tabelláját ebben a korosztályban.
„Minden úgy indult, hogy az unokanővéremet kísértem el nagypapámmal – aki a karrieremben az egyik legnagyobb támogatóm és szurkolóm – egy röplabdaedzésére. és
– idézte fel a kezdeteket Jamina az Utánpótlássportnak. – Így ismerkedtem meg hétéves koromban a sportággal, és rá egy évre már a Vasasban játszottam, és azóta is a Folyondár utcában fejlődöm. A röplabdázással számomra ez amolyan első látásra szerelem volt; le sem akartam jönni a pályáról, és ez azóta is így van. Imádom a mostani csapatomat is, a lányokat! Megszerettem a csapatjátékot, a versenyeket, amelyeken együtt és egymásért is küzdünk, a sikereinknek közösen örülünk. Emellett nagyon szerencsésnek tartom magam amiatt, hogy 2019 óta a Vasasban, az ország elitklubjában játszhatok, és a legjobb edzőktől tanulhatok.”
A fővárosi piros-kékek utánpótlásában pallérozódva számos sikerben volt már része hazai szinten (többek között két U13-as, egy U15-ös bajnoki cím, U17-es ezüstérem, valamint a bajnokság legjobb előkészítő játékosának járó elismerés, illetve az év játékosa díj a Vasasban), míg az eddigi legkedvesebb emléke és legkomolyabb nemzetközi sikere Zadarhoz és Pristinához kötődik.
„A legbüszkébb a tavaly januárban a horvátországi Zadarban rendezett U16-os MEVZA-tornán – amelyben Eb-selejtezőviadalként is szolgált – elért aranyérmemre vagyok, ráadásul az esemény egyik legfiatalabb játékosaként szerepelhettem a Kőnig Gábor vezette korosztályos válogatottban. Mindez azért is volt igazán különleges, egyben sporttörténelmi siker, mert az U16-os leányválogatott ezzel az első hellyel először jutott ki egyenes ágon az Európa-bajnokságra, amelyen aztán a koszovói Pristinában szintén rendkívül értékes tapasztalatokat szereztem.”
A Vasas mellett már öt éve jár minden nyáron a korábbi klasszis játékos és kiváló edző, Kántor Sándor olaszországi nemzetközi táborába is.
Amit talán a legjobban hasznosítok azóta is, az a mentális erő. Évről évre magabiztosabb játékos leszek tőle, motiváltan új célokkal térek haza. Az idén például megkaptam a legtechnikásabb játékosnak járó díjat.”
A fiatal azt is elárulta, hogy melyik jelenlegi felnőttjátékos a kedvence a nemzetközi röplabdázás világában.
„Példaképem Harper Murray, nebraskai négyesütő, aki a legnagyobb mélységből is csúcsra tudott jutni és
Hozzátette, mindig igyekszik nagy célokat kitűzni.
„Elsődleges célom, hogy a jelenlegi csapatommal, a Vasas U20-as együttesével – Szappanos Máté és Szijjártó Csilla edzőim segítségével – a szezon végén megnyerjük a korosztályos magyar bajnokságot, emellett a diákolimpiát az iskolámnak, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumnak. Szeretnék U18-as válogatott kerettag lenni, és hazámat képviselni a nemzetközi versenyeken.
(Kiemelt kép forrása: CEV)