UtánpótlásSport
2026. november 5.
  • instagram
IFJÚSÁGI OLIMPIA, DAKAR
Keresés:

Sportágak

Kerékpársportok

2026-11-05 17:58

Terepkerékpár: három magyar indul a hollandiai Eb-n

Hegedűs Heléna, Takács Zsombor és Vas Barnabás képviseli a magyar színeket a hét végén a hollandiai Zeddamban rendezendő terepkerékpáros Európa-bajnokságon.

A terepkerékpáros (cyclo-cross) szövetségi kapitány, Cser Gábor előzetes várakozásai alapján a pályában helyet kapó nagyon hosszú lépcsősor miatt kifejezetten nehéz megmondani, ki hogyan fog teljesíteni a hollandiai Eb-n.

„Olyan, mintha a Tabánban kellene felfutni. Nagyon megterhelő, kifejezetten jó futóteljesítményre van hozzá szükség, számomra már kicsit extrém egy Európa-bajnoki pályához” – fogalmazott a kapitány a hazai sportági szövetség (MKSZ) honlapján.

Nőknél a juniorok között Hegedűs Heléna indul, akinek 16 évesen ez lesz az első szereplése ebben a korosztályban nagy nemzetközi versenyen.

„Kíváncsian várom, hogy a korábbi U17-es kontinensbajnoki negyedik Heléna hogyan fog teljesíteni, ha a tizedik és huszadik hely között bejönne, az már jó dolog lenne” – emelte ki.

A férfiaknál az U23-as korosztályban áll rajthoz Takács Zsombor és Vas Barnabás is.

Mindketten biztató formában kezdték a szezont, Kistapolcsányban Barni nyert, Zsombor második lett, majd következő nap Barni harmadikként ért célba ugyanitt, míg Zsombor sajnos elesett. Sokat krosszoznak, azt lehet mondani, hogy feljövőben vannak és jó formában

– mutatott rá a szövetségi kapitány, hozzáfűzve, Vas 13. helye a Koppenbergcrosson ugyancsak ígéretes. – Ugyanakkor egyiküknek sem erőssége a lépcsőn futás, Hoogerheidében van egy hosszú lépcsősor, ott sem mentek mindig nagyon jól” – tette hozzá.

Az Eb honlapja szerint közel száz fokból áll a lépcsősor, amely három méter széles, így biztosít előzési lehetőséget. Az újjáépített lépcsősor ugyanakkor megfelel az európai szövetség (UEC) követelményeinek: míg a régi változat 29 fokos meredekségű és 43 méteres volt, addig az új 25 fokos meredekséggel bír és 50 méter hosszú.

Az viszont az országúti teljesítményükön is látszik, hogy fizikálisan mindketten léptek előre: Zsombor lenyűgöző volt az országúti ob-n, Barni pedig az országúton töltött kiváló utolsó hetek után rövid pihenőt töltött, mielőtt elkezdte volna a versenyeket terepen

– magyarázta Cser Gábor, aki szerint Vas Barnabás még nincs top formában, de a szakági szezon elejéhez képest jól nézett ki.

Az Eb magyar érdekeltségű és felnőtt versenyszámai:
November 7. (szombat)
11:00 junior nők (Hegedűs Heléna)
13:00 U23-as férfiak (Takács Zsombor, Vas Barnabás)
15:00 elit nők
November 8. (vasárnap)
15:00 elit férfiak

(Kiemelt képen: Takács Zsombor Fotó: Vanik Zoltán/Bringasport)