Bronzérem Dormagenben, nyolcaddöntő Budapesten a kadét kardozóktól
A kadét kardozók közül Tarpataky-Hary Botond Dormagenben bronzérmes lett, Komjáthy Boglárka Budapesten a nyolcaddöntőig jutott világkupaversenyen.
Péntektől vasárnapig a budapesti BOK-csarnokban zajlik a női kardozók, valamint a férfi tőrözők kadét- és junior-világkupaversenye. Az első napon a kadétok léptek pástra, ahogyan férfi kardban a dormageni vk-viadalon is. Németországban született a nap legjobb magyar eredménye:
A TFSE ígérete hibátlan csoportkör után német, román, bolgár és koreai ellenfeleket legyőzve jutott a legjobb négy közé, ahol végül az amerikai színekben versenyző Aiden Tse 15:8-cal jobbnak bizonyult nála. Az itthon a korosztály eddigi mindkét válogatóversenyét megnyerő Tarpataky-Hary 126 indulót számláló mezőnyben állhatott fel a dobogóra. A magyarok közül még a 16. helyen záró Farsang Lóránt vívott nyolcaddöntőt. A legjobb nyolctól csupán egyetlen tus választotta el.
Budapesten elmaradt a kiemelkedő eredmény a kadétjainktól.
A Vasas kitűnősége a főtáblán kanadai és olasz kihívóját is remek vívással győzte le, majd a nyolcaddöntőben a bolgár Ralica Gadzseva 15:9-cel megállította. Komjáthy mellett további négy magyar végzett a legjobb 32 között.
A tőröző fiúk számára korán véget ért a pénteki megméretés. A legjobb 64 közé még hét magyar vívó került, a 32-ben viszont már egyikük sem folytathatta a világkupát. A leány kardozóknál 131, a fiú tőrözőknél 108 indulót számláltunk.
Szombaton mindkét helyszínen a juniorok veszik át a terepet, a junior női tőrözők pluszban a franciaországi Aix-en-Provance-ban folytatják a vk-sorozatot.
A budapesti juniormezőnyök igen nagyok,
A juniorok számára már ebben az évadban rendeztek világkupaversenyt, a kardozók Taskentben, a tőrözők Samsunban léptek pástra. Üzbegisztánban Berkeszi Dániel bronzérmet nyert, míg Fabó Ákos a hatodik, Csonka Dorottya a nyolcadik helyen végzett. Törökországban Zsögön Andor legjobb európaiként ötödikként zárt. A junior női tőrcsapat aztán – hogy javítsa pozícióját a világranglistán – elindult a hammameti vk-n is, melyen Haroni Agapi, Kollár Anna, Simon Borbála, Zhou Xinyao felállásban ezüstérmes lett. A párbajtőrözők számára Bahreinben rendeznek junior-vk-t, de erre a magyarok nem utaznak el, és a hazai szövetség úgy döntött, hogy ebben az időpontban inkább az országos bajnokságot tartják a Gerevich Aladár Sportközpontban.
Végeredmény: 1. Lin Julong (kínai), 2. Fletcher Mazaheri (amerikai), 3. Chen Junlin (hongkongi) és Stewart Hayes (kanadai), …41. Bálint Ádám, …46. Lajcsik László, …49. Szabó Dániel, …54. Gróf Domonkos, …56. Farkas Ákos, 57. Bóbics Ádám, …62. László Ábel.
Kadét leány kard világkupaverseny, Budapest, 132 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Komjáthy-Wu (kanadai) 15:7, Deák-Molnár-Vinci (olasz) 15:12, Szepesi-Aliakszejeva (fehérorosz) 15:10, Péterfi-Tofan (román) 15:11, Pásztor-Zhu (hongkongi) 15:13, Romfa-Oarga (román) 12:15, Decsi-Iacolare (olasz) 12:15, Petrovszki-Hogas (román) 8:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Komjáthy-Buenza (olasz) 15:9, Deák-Molnár-Oarga (román) 14:15, Szepesi-Torre (olasz) 8:15, Pásztor-Iacolare (olasz) 2:15, Péterfi-Rezi (német) 12:15.
Nyolcaddöntő: Komjáthy-Gadzseva (bolgár) 9:15.
Végeredmény: 1. Luisa Resi (német), 2. Ralica Gadzseva (bolgár), 3. Zsang Kvianzsu (kínai) és Zsu Jinghsziao (kínai), …12. Komjáthy Boglárka, …17. Szepesi Emília, 18. Deák-Molnár Dóra, …24. Péterfi Júlia, …31. Pásztor Emma, …37. Romfa Dóra, …60. Petrovszki Anna, …64. Decsi Linda.
Kadét fiú kard világkupaverseny, Dormagen, 126 induló.
A legjobb 32 közé jutásért: Farsang-Boday 15:5, Kára-Tan (szingapúri) 15:10, Tarpataky-Hary-Löschburg (német) 15:12, Garcia-Megyesi-Nagy 15:10, Kézdi-Kovács-Gabola (olasz) 10:15, Krámer-Nagy-Sciullo (olasz) 10:15, Révész-Sun (kanadai) 8:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Farsang-Kára 15:10, Tarpataky-Hary-Tomac (román) 15:7, Garcia-Megyesi-Vincenzi (olasz) 6:15.
Nyolcaddöntő: Tarpataky-Hary-Goszpogyinov (bolgár) 15:13, Farsang-Liang (tajpeji) 14:15.
Negyeddöntő: Tarpataky-Hary-Kim (koreai) 15:13.
Elődöntő: Tarpataky-Hary-Tse (amerikai) 8:15.
Végeredmény: 1. Vittorio Pellegatta (olasz), 2. Aiden Tse (amerikai), 3. Tarpataky-Hary Botond (edző: Patócs Ákos, válogatott edző: Balla Nándor) és Liang Chung Yi (tajvani), …16. Farsang Lóránt, …22. Garcia-Megyesi Javier, …30. Kára Gábor, …34. Révész Bence, …36. Boday Domonkos, …41. Krámer-Nagy Ábel, …44. Kézdi-Kovács Boldizsár, …63. Nagy Ákos.
(Kiemelt képünkön: Komjáthy Boglárka Fotó:Nekifor Zsolt)