Az asztaliteniszezők ifjúsági világranglistájának kilencedik helyezettje, a 18 éves András Csaba hatalmas bravúrral, a komplett magyar felnőttmezőnyt maga mögé utasítva győzött az Ormai László Sportcsarnokban rendezett Budapest-bajnokságon. Még mindig nem tudja, hogyan csinálta.
Asztalitenisz
Asztalitenisz: két év múlva Győr adhat otthont az ötödik ifjúsági világfesztiválnak
A hazai szövetségnek feltett szándéka, hogy 2022-ben ismét megrendezzék az ifjúsági világfesztivál. Amennyiben a nemzetközi szövetség áldását adja rá, két év múlva Győrben tarthatják meg az esemény ötödik felvonását. .
Asztalitenisz: Ráckevén készült a leány serdülőválogatott
Tóth Jánossal, a serdülő leány asztalitenisz-válogatott szövetségi kapitányával beszélgettünk arról, hogyan sikerült a Ráckevén pénteken véget ért összetartás; a mester elmondta, szeretné, hogy a Duna-parti városban utánpótlásközpont létesüljön.
Asztalitenisz: Lélekben túl kell lépni a nehézségeken – Fazekas Péter
A Magyar Asztalitenisz Szövetség sportigazgatójával, Fazekas Péterrel beszélgettünk az ifjúsági és serdülő Európa-bajnokság törléséről és az utánpótláskorúak lehetséges őszi programjáról.
Asztalitenisz: András Csaba úgy készül, hogy lesz utánpótlás Eb
„Hivatalosan még nem lehet tudni, megrendezik-e ősszel az utánpótlás Európa-bajnokságot, én viszont úgy készülök, hogy lesz Eb; utolsó éves ifiként ugyanis nagyot szeretnék alakítani” − véli a 17 éves asztaliteniszező, András Csaba.
Asztalitenisz: Tölgyes Dorottya már nagyon várja az ausztriai kalandot
A tavalyi serdülő-világjátékokon csapatban aranyérmes asztaliteniszezővel, a 16 éves Tölgyes Dorottyával beszélgettünk arról, hogy az osztrák Linz AG Froschberg együttesében folytatja pályafutását.
Asztalitenisz: egy évvel később bizonyíthatnak az U21-esek az Extraligában
A szövetség közel három hónapja határozott arról, hogy a következő évadban az összes klubnak kötelező lesz az Extraliga-csapatbajnokságban szerepeltetnie legalább egy U21-es asztaliteniszezőt. A szervezet nemrégiben korrigált: egy évvel eltolták a szabály hatályba lépésének idejét. Ennek miértjéről beszélgettünk a sportigazgatóval, Fazekas Péterrel, valamint a szakmai- és edzőbizottság elnökével, Rozsnyói Tiborral.
Asztalitenisz: Tóth Krisztina online oktatja az edzőket és a sportolókat a járvány alatt
A hétszeres Európa-bajnok pingpongozó Tóth Krisztina heti rendszerességgel jelentkezik Youtube-csatornáján, amelyen edzésterveket és szakmai tanácsokat oszt meg a sportvezetőkkel, trénerekkel, játékosokkal.
Egyre magasabbra jutnak a nyírbátori asztaliteniszezők
Bár a magyar sport – benne az utánpótlás – létesítményhelyzete sokat javult az utóbbi időben, a jövő ígéretei nem mindenütt készülhetnek pompázó pályákon és csillogó csarnokokban. A mi kis falunk elnevezésű sorozatunkban kistelepülések olyan nevelőműhelyeit mutatjuk be, amelyek sikert sikerre halmoznak, vagy éppen csak körülményeikhez képest érnek el elismerésre méltó eredményeket. E heti főszereplőink a nyírbátori asztaliteniszezők.
Asztalitenisz: alig várom, hogy vége legyen − András Csaba
Senkinek nem egyszerű a jelenlegi, koronavírus-járvány okozta helyzet, így a sportolóknak sem. Két utánpótláskorú asztaliteniszezővel, az ifjúsági világranglistán tizedik András Csabával, valamint a tavaly, a serdülő európai lajstromban negyedik, immár ifikorú Tölgyes Dorottyával beszélgettünk.