UtánpótlásSport
2026. szeptember 23.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Asztalitenisz

Több, mint két hete jelentek meg az első cikkek a nagy múltú asztaliteniszklub, a Statisztika PSC megszűnéséről, amely ezzel a lépéssel nagy csapást mérhet az amúgy sem vastalapzaton álló hazai pingpongutánpótlásra. Ennek okán komoly kérdések merülnek fel. Például az, hogy mi lesz az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban jelenleg nevelkedő fiatalokkal?

Asztalitenisz: András Csaba nem mondott csütörtököt, sőt hibátlan mérleggel várja a folytatást három számban is

Bravúrt is véghez víve, nagyszerű teljesítménnyel rukkolt ki a horvátországi Varasdon zajló U21-es Európa-bajnokságon András Csaba. A Németországban légióskodó, 18 éves játékos egyesben mindkét csütörtöki mérkőzését megnyerte a 16 közé jutásért zajló második csoportkörben, és nagy reményekkel várhatja a folytatást két páros számban is.

Asztalitenisz: ezért mondta le Hartbrich Leonie (20) a válogatottságot

A budapesti asztalitenisz World Tour-verseny nyitányának a legnagyobb meglepetését kétségkívül a húszéves Hartbrich Leonie okozta. Nem azzal, hogy a selejtező első fordulójában 4:2-es vereséget szenvedett a török Ozge Yilmaztól, hanem azzal, ami ezután történt: az U21-esek európai ranglistáján a hatodik helyen álló – Németországban és Magyarországon kétlaki életet élő – játékos közölte Bátorfi Zoltán szövetségi kapitánnyal, hogy lemondja a válogatottságot.