Az elmúlt napokban nagy vihart kavart a párosban korosztályos Európa-bajnok asztaliteniszező, Harasztovich Fanni ügye, aki a tartaléksorból előlépve egyedüli magyarként kiharcolta a decemberi ausztráliai ifjúsági világbajnokságra a részvételt. A sportági szövetség első körben szakmai indokokra hivatkozva úgy döntött: nem nevezi a 17 éves lányt, leginkább a magas költségek miatt, mivel az összeg a fiatal fejlődése érdekében hasznosabban is elkölthető. A történet azonban pozitív véget ért: a Statisztika PSC versenyzője mégis ott lesz a Melbourne melletti Bendigóban rendezendő vb-n.
Asztalitenisz
Egyetlen érem
Öt napon át az asztaliteniszé volt a főszerep Szombathelyen, ugyanis szerdától vasárnapig a helyi Savaria Arénában rendezték meg a nemzetközi ifjúsági és serdülőbajnokságot, amely az utánpótlás-korosztályok kiemelt versenyeinek egyike volt. A viadalon azonban nem sikerült igazán az áttörés, egyetlen érmet szerzett a népes magyar sereg, igaz, a fiatalokat tekintve a sportág krémje gyűlt össze a vasi fővárosban. „Nehéz dolgunk volt az elődöntőben a kínaiak ellen, az elején még partiban voltunk, de a végére elbizonytalanodtunk, és ennek eredményeképpen kikaptunk” ‒ nyilatkozta Harasztovich Fanni, aki a német Laura Tiefenbrunnerrel szerzett bronzérmet párosban.
Itt a vége
A serdülőmezőny küzdelmei is lezajlottak a szombathelyi nemzetközi utánpótlás asztalitenisz-versenyen. A fiatalabbak között elmaradt az érem ‒ az idősebbeknél Harasztovich Fanni szerzett bronzot párosban ‒, ennek ellenére többen is bejutottak a legjobb tizenhat közé: Ócsai Máté és Huzsvár Erik egyesben, valamint a Tölgyes Dorottya, Adamik Csenge duó párosban.
Többen érdekeltek még
Több magyar fiatalért izgulhatnak még vasárnap a szombathelyi Savaria Arénába kilátogató nézők, a mieink ugyanis érdekeltek még a serdülőmezőny egyes és páros számában is a hazai rendezésű nemzetközi utánpótlásversenyen. A fiúk között öten, a lányok között pedig négyen várják a folytatást az egyenes kieséses szakaszban. A párosoknál Krebs Levente és Fehér Balázs, valamint Adamik Csenge és Tölgyes Dorottya duója a negyeddöntőbe kerülésért játszik.
Egy csapat maradt talpon
Egyetlen magyar csapat maradt versenyben a szombathelyi nemzetközi ifjúsági és serdülő asztalitenisz-bajnokság pénteki napja után; a Tölgyes Dorottya és Adamik Csenge alkotta serdülőalakulat az egyiptomiakkal találkozik a szombat délelőtti negyeddöntőben.
Folytatás a csapatokkal
A magyar ifjúsági asztaliteniszezőknek a legjobb harminckettő jelentette a végállomást a Szombathelyen zajló nemzetközi utánpótlásverseny egyes számában. Párosban azonban elkönyvelhetünk szép sikert, ugyanis Harasztovich Fanni és a német Laura Tiefenbrunner duója kiválóan helytállt, és a legjobb négy között döntőszettben kapott ki a kínai Yang és Li kettősétől. Pénteken a csapatversenyek, míg szombattól a serdülőkorosztály küzdelmei lesznek terítéken.
Harasztovich Fanni elődöntős
Szép eredményeket értek el a magyar ifjúsági asztaliteniszezők a szombathelyi Savaria Arénában zajló magyar nemzetközi utánpótlásversenyen. Az ötnapos viadal első felvonásában az idősebbek egyéni számai voltak terítéken. Egyesben Juhász Patrik, András Csaba, Both Olivér, Huzsvár Erik, Harasztovich Fanni, Dari Helga és Menkő Veronika, párosban pedig Harasztovich és a német Laura Tiefenbrunner várhatja a csütörtöki folytatást. A duó ráadásul már a döntőbe kerülésért játszik holnap.
Egy híján huszonegy
Huszonegy fiú és húsz leány utánpótláskorú asztaliteniszező részvételével kezdődik meg szerdán a nemzetközi ifjúsági és serdülő versenysorozat következő állomása, ezúttal hazai környezetben, ugyanis a szombathelyi Savaria Aréna ad otthont a nívós viadalnak. Vígh Zsolt fiú ifjúsági szövetségi edző szerint a magyarországi rendezés plusz motivációt ad a mieinknek.
Ezüstérem Szlovákiából
„Büszke vagyok a lányokra, és elégedett vagyok a teljesítményükkel, annak ellenére, hogy úgy érzem: egyesben még maradt bennük. Bízom benne, hogy jövőhéten a szombathelyi nemzetközi viadalon kiadják magukból” ‒ nyilatkozta honlapunknak Lindner Ádám, a magyar serdülő leányválogatott szövetségi edzője, tudniillik Adamik Csenge és Tölgyes Dorottya ezüstérmet szerzett a hölgyek csapatversenyében a szlovák serdülő nemzetközi asztalitenisz-bajnokságon.
Nem mindennapi esély
Páratlan lehetőség kapujába ért a BVSC-Zugló asztalitenisz-szakosztálya, tudniillik a klub közel áll ahhoz, hogy együttműködési megállapodást kössön a kínai Talien városának pingpongiskolájával. Azt pedig nem kell nagyon magyarázni, hogy a távol-keleti ország sportolóitól van mit tanulni ‒ és érdemes is. A részletekről Herendi Iván szakosztály-igazgató beszélt.