Három korosztályban, mindkét nemben hirdettek győztest az orosházi országos újonc és serdülő asztalitenisz ranglistaversenyen. A legfiatalabbak között Lei Balázs és Molnár Kendra, az U13-as korosztályban Szántosi Dávid és Hudák Dorina, a serdülők, vagyis az U15-ösök mezőnyében pedig Huzsvár Erik és Adamik Csenge diadalmaskodott.
Asztalitenisz
Papírforma egyes, meglepetés páros
Hétvégén rendezték az asztaliteniszezők győri ifjúsági ranglistaversenyét, amelyen a fiúk egyes mezőnyében András Csaba, a leányok között pedig Dari Helga diadalmaskodott. Párosban az Ócsai Máté, Kishegyi Ákos kettős és a Drabant Anita, Füle Kata duó állt fel a dobogó legfelső fokára.
A sikerig vezető út a fontos
Megkezdte pályafutása első Bundesliga idényét az utánpótlásévektől az év végén búcsút intő, 21 éves Majoros Bence. A nyírbátori nevelésű, a felnőtt-világranglistán jelenleg 101. helyen álló asztaliteniszező beszélt az osztrákok elleni Eb-selejtezőn elért bravúrról, a bajnokság jelentette szintlépésről és további terveiről is.
Nyerő páros
Egyetlen éremmel zárta a magyar küldöttség a horvát nemzetközi asztalitenisz utánpótlás-bajnokságot. Az ITTF World Junior Circuit körverseny varasdi állomásán a mieink közül a serdülő leányok bizonyultak a legjobbnak: a Tölgyes Dorottya és Adamik Csenge alkotta duó bronzérmet szerzett a csapatviadalban, ráadásul párosban is a legjobb nyolcba kerültek. A lányokat kérdeztük az élményeikről, benyomásaikról és az egymással való kapcsolatukról.
„Papa a példaképem”
A Klampár családra igaz a mondás, hogy nem esik messze az alma a fájától. Bár a kétszeres világ-, háromszoros Európa-bajnok asztaliteniszező Klampár Tibor gyermekei és unokái közül eddig senki sem közelítette meg őt eredményességben, a sportág szeretete közös vonás. A család szeme pillanatnyilag a 12 esztendős, legifjabb Tiboron van, aki a KSI SE egyik reménysége.
Serdülősiker
Egyetlen éremmel zárta a magyar küldöttség a horvát nemzetközi asztalitenisz utánpótlás-bajnokságot. Az ITTF World Junior Circuit körverseny varasdi állomásán a serdülő leányok bizonyultak a legjobbnak a mieink közül: a Tölgyes Dorottya és Adamik Csenge alkotta duó bronzérmet szerzett a csapatviadalban, ráadásul párosban is a legjobb nyolcba kerültek. Egyesben kevésbé alakult jól a megméretés, a serdülők között Tölgyes Dorottya és Ócsai Máté, az ifjúságiak mezőnyében Both Olivér jutott a legtovább ‒ a nyolcaddöntőig.
Egyeduralom
Három arany- és egy bronzéremmel zárta Huzsvár Erik a BVSC-Zugló sportiskola őszi évadnyitó elsőosztályú utánpótlás asztalitenisz ranglistaversenyét. A KSI 14 éves kiválósága serdülő és ifjúsági egyesben, valamint serdülő párosban is a dobogó legfelső fokára állhatott. Népes mezőny gyűjt össze a háromnapos eseményre.
Alig zizegett a papírforma
Nem született meglepetés a leány asztaliteniszezők serdülő és ifjúsági küzdelmeiben a Statisztika PSC őszi idénynyitó elsőosztályú utánpótlás-ranglistaversenyén. A legidősebbek között Harasztovich Fanni, az eggyel fiatalabb mezőnyében pedig Tölgyes Dorottya diadalmaskodott.
Kilencen Európa ellen
Kilenc magyar versenyző indul a strasbourgi Euro Mini Champs elnevezésű nemzetközi versenyen. Az U12-es és U11-es korosztály legrangosabb viadalán többek között ismét a mezőnyben van a tavaly kisebbek között tizenkettedik helyen záró Kizakisz Nikolaosz is.
Nem szép város Kolozsvár...
A korábbi évekhez képest is alaposan alulteljesítettek a magyar fiatalok a Kolozsváron rendezett ifjúsági és serdülő asztalitenisz Európa-bajnokságon, amelyre pedig nagy célokkal utaztak. Ezúttal azonban szinte az egész küldöttség betlizett.