Mint Singer a varrógépet. Az általunk szakértőként megkérdezett mesteredző szerint vannak trénerek, akik így hajtják meg utánpótláskorú tanítványukat a hosszabb távokon, így korai sikereket aratva rendszeres anyagi támogatáshoz jutnak. Aztán felnőttként az elszürkülés vár a sportolóra, ha egyáltalán érdekli még a sport.
Atlétika
Elviselni a nehéz éveket
A korosztályos világversenyek nem hoztak dobóatlétikában érmet Magyarországnak, de van remény. A dobogóhoz a legközelebb a kalapácsvető Doma Benedek járt, az ifjúsági Eb-n szerzett negyedik hellyel. Edzője szerint a majdani eredménytelen években a kitartás lesz a kulcs ahhoz, hogy a felnőttek között sokra vigye.
Ukrán légvédelem
Ki az a Mihajlo Kohan, aki júliusban megdöntötte Halász Bence ifjúsági világrekordját kalapácsdobásban, és máris junior-vb-ezüstérmes? Valaki, aki szereti megmutatni erejét a közösségi médiában is – persze mindez mit sem ér, ha felnőtt szinten nem jut fel a csúcsra. Márpedig Ukrajnában már van előtte rossz példa.
Nagyok közé való
Nem volt könnyű útja Illovszky Dominiknak, az egykori gyerekvilágcsúcs-tartónak, míg idén júliusban 100 méteren eljutott az U18-as Eb-ezüstig. És nem is lesz könnyű útja, míg a felnőttek között is a kontinens egyik legjobbja lesz, de jó eséllyel ez is be fog következni. Dominik mozgásának és motivációjának is helyre kellett állnia ahhoz, hogy talentuma újfent bebizonyosodjon. Minderről edzője, Karlik Pál beszélt honlapunknak.
Gátlástalan csábítás
Spiriev Attila leköszönő sportigazgató szerint utódjának könnyű lesz a magyar fiatalokkal – és mégis nehéz. A többi európai nemzethez hasonlóan itthon is meg kell küzdeni a tehetségeket megkörnyékező, és mindenfajta „színes, szagos" ígéretekkel Amerikába hívó scoutokkal. Az ígéret földjén azonban visszafejlődés várhat rájuk.
Derekas helytállás
Három döntős helyezés, remek távolugró-finálé, junior országos csúcs, kiváló váltók. Magyar szempontból röviden így jellemezhetnénk a mögöttünk hagyott tamperei U20-as atlétikai világbajnokságot, amely mind rendezésében, mind pedig színvonalában kiemelkedőnek bizonyult.
María, a hétpróbás spanyol ígéret
Távolugrásban ifjúsági Európa-bajnok lenne, ha a hétpróba mellett belefért volna. Hétpróbában világrekorddal lett a kontinens legjobbja, majd a hármasugrást egy felejthetetlen versengés utolsó kísérletével nyerte meg. A tizenhét éves spanyol María Vicentéből idővel a világ egyik legnagyobb és legsokoldalúbb atlétanője válhat.
Három döntős helyezés
Egy ötödik, illetve két hetedik helyet szereztek atlétáink a Tamperében zajló U20-as világbajnokság negyedik versenynapján. A kettős magyar érdekeltséget hozó távolugró-döntőben Farkas Petra érte el a magyar küldöttség legjobb helyezését, 616 centiméteres eredményével, míg Endrész Klaudia hetedik lett. A kalapácsvetés fináléjában Varga Donát az utolsó sorozatra hagyta 71.99 méteres dobását, amely a szintén a hetedik helyre volt elég.
Úgy volt jó, ahogy
Bár csak tizennyolcadik az európai ranglistán, az 1500-as Apáti Bence először csalódásként élte meg, hogy ezüstérmet nyert a győri U18-as Eb-n. Utólag azonban már tud neki örülni és úgy érzi, tanult belőle. Van még egy nagy, sőt nagyobb feladata idén: az ifjúsági olimpia, ott már az afrikaiak jelenthetik a legnagyobb ellenfeleket.
Sikerek a távolban
Farkas Petra és Endrész Klaudia is bejutott a távolugrás fináléjéba a Tamperében zajló U20-as atlétikai világbajnokság harmadik versenynapján. Közel volt a tűzhöz Mátó Sára is, ám a székesfehérvári fiatal számára a junior országos csúcs sem jelentett döntőt 400 méter gáton. A kalapácsvető Németh Zsanettnek, illetve a Győrben U18-as Európa-bajnok Huller Dánielnek a selejtező jelentette a végállomást.