Mátó Sára 400 méter gáton, míg Varga Donát kalapácsvetésben harcolta ki a továbbjutást a Tamperében zajló U20-as atlétikai világbajnokság második versenynapján. Sajnos, nem sikerült ugyanez a bravúr Eszes Dánielnek, aki a legjobb nem továbbjutóként zárt 110 méter gáton.
Atlétika
Anyja lánya, meg a lába
Fiona May a távolugrás egyik nagy alakja volt, számára szép emlék lehet Magyarország; a lányának, Larissának egyelőre nem az. Ám ettől még Európa egyik legtehetségesebb ugróatlétája, aki mindössze tizenöt éves, így még két év múlva is az U18-as mezőny tagja lesz. De már most az övé a legnagyobb eredmény a kontinensen az eddigi versenyek alapján.
Tizenhármas nyitány
Tizenharmadikként, a legjobb európai eredménnyel zárt Palkovits István az U20-as atlétikai világbajnokság első napján, 10.000 méteren. A kecskemétiek mezeifutó-világbajnok versenyzője ráadásul egyéni csúcsot ért el. Sajnos, a realitásoknak megfelelően egyik magyar versenyző sem harcolta ki a döntőbe jutást a kvalifikáció során, noha többen kihozták magukból a maximumot.
Eggyel feljebb
Ha Mátó Sára nem karácsony előtt, hanem szilveszter után születik egy nappal, a múlt heti győri U18-as Eb-n harcolhatott volna az aranyért. Helyette a kedden kezdődő junior vb-n próbál meg döntőbe kerülni, ahol a színvonal már-már olyan, mint egy olimpián. És nem az ifjúságiak, hanem a felnőttek olimpiáján.
A futónemzet utódai
Legutóbb a 20. század derekán, Iharos Sándorék idejében tartották, tarthattuk nagy futónemzetnek a magyart. A győri U18-as Eb-n viszont csak futószámokban gyűjtöttek érmeket a mieink, a legfényesebbet a sajátos tehetséggel megáldott Huller Dániel. Azonban a négy medálnál és tizenhárom ifjúsági olimpiai kvótánál is volt fontosabb az utánpótlás-referens szerint.
Aranyat lassításban
Huller Dániel felemelő győzelme Gyulai Miklóst, a szövetség elnökét is a magasba emelte, akkorát ugrott, amikor meglátta a 400 méteres gátfutás befutóját, lassítva. Így aztán a győri U18-as Európa-bajnokság utolsó napja három ezüst után bearanyozta számunkra a viadalt.
Apáti a földön
Bár a kalapácsvető Halász Bence négy éve fennálló U18-as világrekordja megdőlt a győri ifjúsági Európa-bajnokságon, nekünk ez sem volt szomorú nap. Igaz, Apáti Bencébe úgy kellett lelket és energiát önteni 1500-on szerzett ezüstérme után.
Döntő pillanatok
A selejtezők, előfutamok helyét egyre inkább átveszik az elődöntők és a döntők: a győri U18-as Eb a második feléhez érkezett. A harmadik nap délelőttjén többek között Farkas Bence lett finalista, 200 méteren.
Ezüst, eső
Mindkét százas magyar második helyen végzett a győri U18-as atlétikai Eb második napján. Míg Takács Boglárka egy kicsit csalódott volt, Illovszky Dominik boldogan beszélt a futásáról.
Fókuszban a távol
Európa-bajnoki csúcsot és korosztályos magyar rekordot is látott a közönség a győri U18-as Eb második napjának délelőtti programjában. És mellé egy továbbra is jól szereplő, messze repülő hazai hétpróbázót.