UtánpótlásSport
2026. szeptember 25.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Birkózás

A pontverseny ötödik helyén végzett a serdülő leányválogatott a Győrött zajló korosztályos birkózó Európa-bajnokságon, amelyen egy ezüst- és négy bronzérmet szerzett a csapat. Péteri Andrással, a serdülő leányok vezetőedzőjével, valamint a dobogós sportolókkal a helyszínen beszélgettünk a történtekről.

Egy ezüst, négy bronz

Parádés napot zártak a magyar leányok a serdülő Európa-bajnokság második napján Győrött, az Olimpiai Sportparkban. A mindössze 13 esztendős Fáth Laura a 33 kilogrammosok között szerzett ezüstérmet. Matyi Vivien a 46 kilósok versenyében, Szenttamási Róza és Borsos Viktóra az 50 kilogrammosok mezőnyében, míg Vizi Flóra az 54 kilósok csatájában nyert bronzérmet. A válogatott ezzel a teljesítménnyel a pontverseny ötödik helyén végezett.

Már jobbak, de még nem eléggé

Pénteken véget ért a győri Olimpiai Sportparkban a birkózók serdülő Európa-bajnokságának az első napja, amelyen a szabadfogású fiúk voltak az érdekeltek. A magyar válogatott tagjai mindössze egy bronzmeccset harcoltak ki, a 68 kilogrammos Rizmajer Márton révén, ő végül ötödik lett. A magyarok a pontversenyben a tizedik helyén végeztek. Szatmári Zsolttal, a szabadfogásúak vezetőedzőjével beszélgettünk a történtekről a viadal után, a helyszínen, s arról, hogy mi kellene a sikeres nemzetközi szerepléshez.

Szerény nyitány Győrött

Véget ért a serdülő birkózók Európa-bajnokságának első napja Győrött, az Olimpiai Sportparkban. A nyitányon a szabadfogásúak bizonyíthattak. A magyar válogatott legjobb eredménye egy ötödik hely lett, a 68 kilogrammos Rizmajer Márton révén. A csapatrangsort az orosz csapat nyerte meg, amely tarolt; tíz súlycsoportból hetet az ő nemzetük nyert meg, emellett pedig két ezüstérmet is megszerzett. A magyarok a ranglista tizedik helyén végeztek.

Teher alatt nő a pálma?

Péntektől vasárnapig rendezik Győrben a serdülő birkózók Európa-bajnokságát. A viadalnak nincs nagy múltja, hiszen ennek a korosztálynak tavaly rendezték meg először a kontinensviadalt Szerbiában. A magyar szakvezetők visszafogottan nyilatkoztak az esélyekről oldalunknak.

Fent és lent

Lezajlott Isztambulban az U23-as birkózó Európa-bajnokság, amelyen a magyar kötöttfogásúak remekeltek, a szabadfogásúak pedig, mondhatni, leszerepeltek. A három szakág vezetője értékeli oldalunknak a Törökországban történteket.

Viktória bravúrbronza

Vilhelm Viktória az 57 kg bronzmérkőzésén vágott vissza korábbi legyőzőjének, a fehérorosz Szinkavecnek, és Galambos Ramóna után ő is felállhatott az isztambuli U23-as Európa-bajnokság dobogójának harmadik fokára. A női pontversenyt az oroszok nyerték, a magyar csapat a 11. helyen végzett. A szabadfogásúak rajtja nem sikerült, egyedül Gulyás Botond folytathatja szombaton a vigaszágon.

Bronz és bronzmeccs

Az 55 kilogrammos Galambos Ramóna ismét felállt a dobogó harmadik fokára az U23-as birkózó Európa-bajnokságon, ezúttal Isztambulban, a korosztályos kontinensviadal negyedik napján. Vilhelm Viktóra elődöntőbe jutott az 57 kilósok között, ám ott kikapott, így pénteken bronzéremért léphet szőnyegre.

Párizs, az álmok városa

Kadét birkózóként mindent megnyert, amit csak lehetett, az idén májusban pedig a juniorválogatón biztosította helyét a római korosztályos Európa-bajnoki csapatba. Szőke Alex szerencsés alkatnak tartja magát, a sokszor kritikus fogyasztás nem viseli meg, és az állandó szabályváltoztatásokhoz is jól alkalmazkodik. A MOL Új Európa Alapítvány által támogatott versenyző meg sem állna az olimpiai részvételig.

Negyedik Európában!

Véget ért a kötöttfogásúak küzdelme az Isztambulban zajló U23-as birkózó Európa-bajnokságon. A magyar válogatott egy ezüst- és bronzéremmel, valamint hat ötödik hellyel a csapatrangsor negyedik helyén végzett. Olyan birkózó-nagyhatalmakat előzött meg, mint Ukrajna, Azerbajdzsán, Örményország, Moldova vagy Románia. Szerda délelőtt megkezdődött a nők viadala is.