UtánpótlásSport
2026. szeptember 25.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Birkózás

Remekül teljesítettek a kötöttfogású magyar birkózók az isztambuli U23-as Európa-bajnokság első két napján. Losonczi Ottó a 67 kg-ban döntőbe jutott, míg Almási Ferenc a 130 kilósok dobogójának a harmadik fokára állt fel. Két magyar sportoló küzdhet meg szerdán a bronzéremért, hárman pedig ötödikek lettek.

A rajt küszöbén

Hétfőn kezdődik Isztambulban az U23-as birkózó Európa-bajnokság. A magyar válogatott 24 versenyzővel utazik, teljes létszámmal csak a kötöttfogás büszkélkedhet. A három vezetőedzővel beszélgettünk a felkészülésről, valamint a várakozásaikról is.

Gyertek ide!

Mozgalmas nyárra készül a magyar sport, különösképpen az utánpótlás-korosztályok előtt állnak munkás hónapok. Ráadásul hét sportágban is hazai rendezésű világversenyre készülhetnek a fiatalok. Összeállításunkban annak járunk utána: hol tartanak az előkészületek, milyen körülmények várják majd a hozzánk látogató ifjú sportolókat?

Rajmund a felnőttek élén

Farkas Rajmund, a Kecskeméti TE 18 esztendős birkózója tavaly még a kadétok között volt válogatott kötöttfogásban. Azonban idén megnyerte a szabadfogású felnőtt országos bajnokságot, s kiharcolta a címeres mezt a juniormezőnyben, az U23-asok között, valamint a felnőttek válogatottjában is.

Nála nem négy perc egy meccs

A 16 esztendős birkózó, Szél Anna tavaly szerzett először kadét Európa-bajnoki aranyérmet, majd a világbajnokságon felállt a dobogó harmadik fokára. Idén, a szkopjei kontinensviadalon megvédte címét a fiatal lány, ráadásul úgy hasított végig az 57 kilogrammosok mezőnyén, hogy négy meccsén összesen egy mérkőzésidőnyit sem töltött a szőnyegen, ami négy percet jelent. Annának a döntőben mindössze 28 másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy tusolja a moldovai Irina Ringacit.

Egy hely üresen maradt

Véget ért a kadét birkózó Európa-bajnokság Szkopjéban. Most áttekintjük a történéseket, elemezzük az összesített éremtáblázatot, amelyen egy arany-, két ezüst-, valamint egy bronzéremmel a 11. helyen végeztek a magyarok. A kontinensviadalon az is kiderült, hogy a hazai fiatalok nem töltötték be az összes lehetséges helyet a Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára.

Tekintélymentő bronz a végére

Bizony, kudarc lett volna, ha a kötöttfogásúak nem nyernek érmet a kadét Európa-bajnokságon. De a szkopjei zárónapon – Tösmagi Attila jóvoltából – megszületett a várva várt bronz, mi több, Végh Artúr is közel állt hozzá. A fogásnem pontversenyét nagy fölénnyel nyerték az oroszok, a magyar csapat – az ukránokkal holtversenyben – kilencedik.

Egyetlen ötödik hely

Aranyérmet már biztosan nem nyernek a magyar kötöttfogásúak a szkopjei kadét Európa-bajnokságon. Kovács Gábor szombati ötödik helye után a zárónapon Tösmagi Attila és Végh Artúr a vigaszágon folytatja a bronzéremért. Tegyük hozzá: jó esélyekkel. A fogásnem első döntőnapján két-két grúz és orosz, illetve egy török bajnokot avattak.

Negyedik hely Európában

Tovább gyűrűzik az öröm a magyar leánybirkózók sikere nyomán: a szkopjei kadét Európa-bajnokságon véget ért a női szakág versenye, és a végelszámoláskor kiderült, hogy a csapatunk a nagyon előkelő negyedik helyen végzett a pontversenyben. Hozzájárult ehhez Nagy Alexa pénteki ötödik helye is. Rajtoltak a kötöttfogásúak, közülük Kovács Gábor és Zurai Rajmund szombaton a vigaszágon folytathatja a küzdelmet.

Szél Anna másodszor Európa trónján

Szinte hihetetlen, de Szél Annának huszonnyolc másodperc is elég volt a szkopjei kadét Európa-bajnokság döntőjében, hogy két vállra fektesse moldovai ellenfelét, és megvédje a tavalyi címét. Szenttamási Róza és Szabados Noémi ezüstérmes lett, ketten pedig vigaszágon folytatják. Két fehérorosz, egy-egy svéd és ukrán arany született az első programcsomagban – a magyar mellett.