A Lommel 19 éves támadója, Vancsa Zalán fontos gólt szerzett a belga másodosztályú labdarúgó-bajnokság rájátszásában.
A Lommel 19 éves támadója, Vancsa Zalán fontos gólt szerzett a belga másodosztályú labdarúgó-bajnokság rájátszásában.
Történelmi sikert ért el a Komáromi FC, ugyanis feljutott a szlovák élvonalba, amit a klub a nemrégiben elhunyt 17 éves labdarúgónak, Petrók Lillának ajánlott.
Az Újpest 20 éves védője a Diósgyőr elleni 7–0-s győzelem után nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.
A 21 éves Balogh Botond menedzsere beszélt a Parma védőjének jövőjéről.
A Frankfurter Rundschau cikke szerint elképzelhető, hogy a német csapat új fiatal igazolásait egyből kölcsönadja a nyáron – köztük Lisztes Krisztiánt.
Hamarosan véget érnek a korosztályos kiemelt bajnokságok, a felcsútiak győzelme biztos az U19-esek között, azonban a többi ligában még akadnak nyitott kérdések.
Az MTK Budapest az előkelő 20. helyre került azzal a CIES listáján, hogy az együttes 81 százaléka magyar és a fele saját nevelésű futballista.
Az NB I -ben szereplő Diósgyőr labdarúgócsapata további egy évvel meghosszabbította Bánhegyi Bogdán szerződését.
A görög Olympiakosz csapata nyerte a 2023/24-es UEFA Ifjúsági Ligát. A svájci négyes döntőt követően átnéztük az eredményeket a sorozat 2013-as indulása óta.
A Barcelona labdarúgócsapatának 17 éves védője, Pau Cubarsí közel áll hozzá, hogy meghosszabbítsa a szerződését a klubbal.