Az Alba Fehérvárban már számítanak rá, a válogatott légkörét még csak szokja, de mindenképpen reménykeltő a 21 éves Filipovics Márkó helyzete.
Címke: Korábbi cikkeink
Két magyar csapat az elődöntőben
Két magyar csapat is az elődöntőbe jutott az osztrák U18-as jégkorong-bajnokság (EBJL) rájátszásában. A MAC Budapest a Győrt, a Fehérvár a cseh Znojmót győzte le magabiztosan a négy közé jutásért. A következő fordulóban a két magyar egymás ellen játszik.
A Weah-örökség
Debütált a Paris Saint-Germain felnőttcsapatában a 18 esztendős Timothy Weah. Az ifjú támadó szombaton este tizenhárom percet kapott a Troyes elleni bajnokin, ezzel továbbírta a Weah-történelmet a fővárosi klubban. Hosszú út áll még előtte, és áldozatos munkára lesz szüksége, hogy megközelítse a 20. század legjobb afrikai labdarúgójának megválasztott édesapja sikereit.
Jászapáti Petra ezüstérmes
„Nem lehetünk elégedetlenek, hiszen amiért jöttünk azt elértük már a második nap: legyen B és A döntős résztvevőnk is” – értékel a junior rövid pályás gyorskorcsolya világbajnokság második napja után Szabó Krisztián, az utánpótlás-válogatott vezetőedzője. A magyar csapat már most túlteljesített, hiszen Jászapáti Petra ezüstérmet szerzett, Sziliczei-Német Rebeka és Sziklási András pedig összesen három B döntős szereplést produkált.
Középdöntő talpalással
A birminghami felnőtt fedett pályás világbajnokságon pénteken a súlylökő Márton Anita megnyerte Magyarország első atlétikai világbajnoki címét. A még utánpótláskorú Kozák Lucának is volt mit ünnepelnie, hiszen biztosította helyét a női 60 méteres gátfutás középdöntőjében. A finálé ugyan elérhetetlen távolságban maradt, de a debreceni atléta a célkitűzését így is elérte és tanult hibájából, amelyet a harmadik gáton követett el.
Jeges játéknap
Hiába a március, téli hideg várta a csapatokat az U19-es, kiemelt labdarúgó-bajnokság szombati játéknapján. Szerencsére, az időjárás csak egy mérkőzésnek szabott gátat, noha az pont az MTK Budapest és a Ferencváros örökrangadója volt. Három mérkőzést azonban így is lejátszottak, felső- és alsóházi rangadót egyaránt rendeztek az élvonal 17. fordulójában.
Csendes folytatás
Az első napon szerzett három érem után, a kadét fiú párbajtőrözők és leány tőrözők mezőnyében a tizenhat közé sem jutott magyar versenyző a Szocsiban zajló korosztályos vívó Európa-bajnokságon. Vasárnap a fiú tőrözők és leány kardozók főszereplésével folytatódik a kontinensviadal.
Dunaújvárosi kisvébé
Harmadik alkalommal rendezik meg vasárnap Dunaújvárosban a gyerek jégkorong-világbajnokságot. Az idei eseményen 224 fiatal vesz részt, akik egyetlen napra a világ legjobb jégkorong-válogatottjait képviselik.
Az örök ferencvárosi
Az őszi szezonban a Balmazújvárost erősítő Haris Attila töltötte a legtöbb időt a pályán az 1997 után született labdarúgók közül, sőt, a ferencvárosi nevelésű középpályás kilencven percet teljesített az első tavaszi fordulóban is. A korosztályos válogatott futballista célja, hogy idővel ismét a zöld-fehérek kötelékébe tartozzon.
Észjáték a háló előtt
Igazi kézilabdás család sarjaként természetes volt, hogy Győri Kristóf, a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) és az ifjúsági válogatott kapusa is ezt a sportágat választja. Tizenhét éves kora ellenére tudatos sportolót, rendkívül összeszedett fiatalembert ismerhettünk meg a személyében.