A várakozásnak megfelelően strapás első napot tudnak maguk mögött a rövid pályás gyorskorcsolya junior-világbajnokság szereplői a lengyelországi Tomaszów Mazowieckiben. A magyarok általában sikerrel vették az első akadályokat, a neheze azonban természetesen a hátravan.
Címke: Korábbi cikkeink
Arany, ezüst, bronz a rajton
Aligha számított bárki erősebb kezdésre a magyar válogatottól a Szocsiban zajló kadét vívó Európa-bajnokságon. A leány párbajtőrözők mezőnyében Muhari Eszter és Dékány Kinga vívta a döntőt, amelyből előbbi került ki győztesen. A fiú kardozók között Kaiser Balázs bronzérmet szerzett.
A várvédők virtusa
Nem nyerni járnak idegenbe a csapatok a fiú junior-kosárlabdázók felsőházi rájátszásában. Ha pusztán a számadatokra hagyatkozunk, akkor el lehet mondani, hogy az eddigi 17 lejátszott mérkőzésből mindössze 3 alkalommal tudott győzni a vendégcsapat, ráadásul három különböző gárdáról beszélünk.
Éjjelig tartó lendület
Maratoni hosszúságú, de színvonalas versenyt hozott az asztaliteniszezők U21-es országos bajnoksága. Egy nap alatt bonyolították le, így jelentősen elhúzódott a program, aki azonban zárásig maradt, annak nem kellett csalódnia az utolsó meccsekben sem.
Hangolás döntetlennel
Az Európa-bajnoki elitkörre készülő U17-es leány labdarúgó-válogatott 1−1-es döntetlent játszott az osztrák korosztályos-válogatottal az idei első felkészülési mérkőzésén. Schumi Dorottya tanítványai kétszer a lengyelekkel is megmérkőznek, mielőtt megkezdenék szereplésüket a hazai rendezésű minitornán március végén.
Eggyel feljebb
Tiszteletreméltó eredményekkel lépett ki a kadétkorosztályból Bognár Erika, a Kecskeméti TE 17 esztendős birkózója. Utolsó évesként Európa-bajnok lett Szarajevóban, majd az athéni világbajnokságon felállt a dobogó harmadik fokára. A Mol Új Európa Alapítvány támogatottja új helyzetbe csöppent: a juniorok között kell bizonyítania. Jól indult, megnyerte az első korosztályos válogatóversenyt
Szintlépés után
Két évvel meghosszabbította a szerződését, és a következő szezontól már a Fehérvár AV19 EBEL-csapatát erősíti Szita Donát. A 20 éves jégkorongozó elmondta, nehéz szezonon van túl, ugyanakkor bízik a sikeres folytatásban. Honlapunknak beszélt a klub és a város szeretetéről, a külföldi karrier lehetőségéről és saját terveiről is.
Pjongcsangiak túlórája
A téli olimpia két hőse, Jászapáti Petra (19) és Bácskai Sára Luca (18) is tagja a kilenc fős magyar csapatnak, amelyik a rövid pályás gyorskorcsolya pénteken rajtoló, lengyelországi junior-világbajnokságán szerepel. Az esélyekről Orendi Mihályt, a szövetség ügyvezető igazgatóját kérdeztük.
En garde! Prêts? Allez!
Pénteken kezdődik Szocsiban a kadét és junior vívó Európa-bajnokság. A kontinensviadalon tavaly nyolc érmet, köztük három aranyat szerzett a magyar válogatott, amely hasonló reményekkel utazott el az oroszországi Eb-re is. Az első napon, pénteken a kadét leány-párbajtőrözőké és a fiúkardozóké lesz a főszerep.
Édes otthon
A hazai együttesek sikerét hozta az osztrák U18-as jégkorongbajnokság rájátszása. A negyeddöntő első mérkőzésén a Fehérvár a Znojmót, a MAC pedig a Győrt múlta felül. A visszavágókat szombaton rendezik.