UtánpótlásSport Nyílt vízi úszás: Grandpierre Krisztián és Kreisz Bálint is győzött a sukorói ifjúsági Eb-n
2026. július 24.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Címke: Korábbi cikkeink

Nemrég választották meg Felegyi Gábort az asztalitenisz-szövetség főtitkárának, aki gyökeres változásokat hozna a magyar pingpongéletbe. A sportágon kívülről érkezett szakember egyelőre az állapotfelmérésnél tart, de a jövő már körvonalazódik a fejében.

#Asztalitenisz

Revans

Két mérkőzéssel folytatódik a fiú juniorbajnokság felsőházi rájátszása. A hétvégi Vasas−Debrecen párharc hazai győzelmet hozott, most fordított felállásban vehet revansot a keleti gárda. A Pécs ismét hazai pályán játszik, a Nyíregyháza csapatát fogadja.

#Kosárlabda

Teljes a döntő mezőnye

"A többiek is győzni szeretnének, meg akarnak állítani minket, ezért mindent megtesznek. Komolyan kell számolni a DVTK-val is, hiszen több meglepetést okozott már a rájátszásban is. Emellett a Pécs és a Győr is esélyesnek számít. Nagyon várjuk a folytatást" – vélekedik Szkocsovszki Igor, a Vasas Akadémia edzője a leány-juniorbajnokság rájátszás előtt, amely rajtra kész.

#Kosárlabda

Taníts, mester!

Horkai György bő egy hónapja dolgozik a Miskolci Vízilabda Clubban, hetente négy egyéni foglalkozáson képzi a fiatalokat, akik közül többen már most a felnőttcsapat küszöbén toporognak. A 63 éves olimpiai bajnokot kérdeztük jelenről és jövőről.

#Vízilabda

Arany Katarban

Parádés produkcióval, nagyon sima győzelemmel szerezte meg az aranyérmet a Bercsényi Miklós Gimnázium leánycsapata a katari középiskolai kézilabda-világbajnokságon. A győriek a németeket győzték le a döntőben 30–18-ra, és két év után újra vb-diadalt ünnepelhetnek.

#Kézilabda

Alázat és fegyelem

Meghatározó szerepet harcolt ki magának Scott McTominay a Manchester United együttesében. A 21 esztendős, skót futballista végigjátszotta a vörös ördögök legutóbbi három mérkőzését, a taktikai érettségével pedig elnyerte José Mourinho bizalmát és szimpátiáját.

#Labdarúgás

Eggyel feljebb, változatlan céllal

Tiszteletreméltó eredményekkel lépett ki a kadétkorosztályból Bognár Erika, a Kecskeméti TE 17 esztendős birkózója. Utolsó évesként Európa-bajnok lett Szarajevóban, majd az athéni világbajnokságon felállt a dobogó harmadik fokára. A Mol Új Európa Alapítvány támogatottja új helyzetbe csöppent: a juniorok között kell bizonyítania. Jól indult, megnyerte az első korosztályos válogatóversenyt

#Birkózás

Eb, túlkoros fiataloknak

Sportágtörténeti esemény kezdődik a hónap végén a romániai Târgu Jiu-ban (Zsilvásárhelyen): először rendeznek női U22-es Európa-bajnokságot. A tervek szerint hat magyar leány lép kötelek közé.

#Ökölvívás

Első osztályú produkció

Az NB I harmadik helyezettjét fogadta a női junior kézilabda-válogatott felkészülési mérkőzésen Balatonbogláron. Hajdu János együttese 37–28-ra kikapott az Érdtől, a szövetségi edző azonban elégedett volt: csapata felnőtt az élvonalbeli szinvonalhoz.

#Kézilabda

A gólduó tündöklése

Az egyik legveszélyesebb csatárduót a MAC Budapest két tizenhat éves csatára, Keresztes Levente és Schlekmann Márk alkotja az osztrák U18-as jégkorongbajnokságban. Összesen 65-ször találtak be, és több mint hatvan asszisztot osztottak ki a mostani évadban. Szinte kezdetektől fogva egymás mellett játszanak, többek között erről beszéltek honlapunknak.

#Jégkorong