UtánpótlásSport
2026. július 24.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Címke: Korábbi cikkeink

A Barcelona és a Manchester City jutott elsőként a legjobb nyolc közé a labdarúgó UEFA Ifjúsági Ligában. A katalánok idegenben győzték le a Paris Saint-Germain együttesét, míg az angol gárda az Intert búcsúztatta, tizenegyeseket követően. Szerdán hat mérkőzést rendeznek a sorozatban, köztük két rangadót.

#Labdarúgás

Hammerl Soma sikere

A győri 10 méteres junior Európa-bajnokság első napján a 16 esztendős Hammerl Soma okozott nagy meglepetést. Az UTE újonca a fiú puskások mezőnyében, élete első korosztályos világversenyén egyéni csúccsal döntőbe jutott, ahol a hetedik helyen végzett. Az is kisebbfajta meglepetésnek számított, hogy a magyarok közül rajta kívül ez nem sikerült másnak. Soma honlapunknak elmondta, hogy álmában sem gondolt ilyen sikerre.

#Sportlövészet

Sikeres folytatás

Ismét nagy létszámmal tartották a Sulikézi Fesztivál fordulóját. A szombati mezőtúri és a vasárnapi budapesti fordulón együttvéve 734 gyerek vett részt, az U8-as fiúk mezőnyében például harmincnyolc iskola csapata szerepelt.

#Kézilabda

Messze még a vége

Folytatódtak a küzdelmek a fiú vízilabdázók utánpótlás-bajnokságaiban. Mindhárom korcsoportban egyre élesebben körvonalazódnak az esélyek, az első helyek mindegyike foglaltnak tűnik. De hát messze még a vége.

#Vízilabda

Ifjúsági évindító

A tragikus sorsú olimpiai aranyérmes és Európa-bajnok Énekes István emlékére rendezett tornával indították az évet legjobb ifjúsági korú ökölvívóink. Tíz fiú- mellett hat leánysúlycsoportban hirdettek győztest, akiknek a teljesítményével alapvetően a szakágvezetők is elégedettek lehettek.

#Ökölvívás

Tavaszra fel!

Megkezdődtek a kiemelt labdarúgó utánpótlás-bajnokságok tavaszi küzdelmei. Összeállításunkban annak jártunk utána, hogy az élvonalbeli klubok korosztályos csapatai hogyan töltötték a telet, és hogyan értékelik a mögöttük hagyott felkészülést.

#Labdarúgás

Hajsza a döntőért

Megkezdődött a fiú kadét kosárlabdázók felsőházi rájátszása. A rajt négy összecsapás között akadt szorosabb és kevésbé izgalmas is, de annyi bizonyos, hogy kőkemény harc várható a nyolcba jutásért.

#Kosárlabda

Mit hoz a konyhára Zalán nyugalma?

Hivatalosan is megkezdődik a 10 méteres légfegyveres Európa-bajnokság kedden a győri Audi Arénában. A fiatalok már az első napon a figyelem központjában lesznek, de egészen szombat estig versengenek az új szabályok miatt meghosszabbított programban. Dobogós helyezésre leginkább az igen erős fiú puskás csapat esélyes. Pekler Zalánra hárul most legnagyobb teher, ám ő nem izgulós, teljesen ki tudja zárni verseny közben a külvilágot.

#Sportlövészet

Megvan az első

Megszerezte első gólját a portugál másodosztályban a 19 esztendős Bíró Bence. A Vitória Guimarães utánpótlás-válogatott centere szűk két perccel a becserélését követően talált be az Académica Coimbra ellen, s azzal egyenlített. Az ifjú labdarúgó 2014-ben Kispestről került Portugáliába.

#Labdarúgás

Soproni megméretés

A házigazda Soporoni Darazsak mellett a Csata DSE, a Zsíros Akadémia és a Pécsi VSK Akadémia szerepel az U14-es nemzetközi tornán, spanyol, cseh és horvát ellenfelek társaságában. A Csata utcaiak csoportelsőként, a kőbányaiak másodikként, a soproniak harmadikként, míg a pécsiek negyedikként várják a folytatást.

#Kosárlabda