Rutinos Suzuki-kupásként feljebb szeretne lépni a túraautózás ranglétráján, miután bronzérmes lett a márka Európa-kupájában a Mol Új Európa Alapítvány által támogatott Benyó Máté. Az elmúlt idényéről és a terveiről kérdeztük a 16 éves autóversenyzőt.
Címke: Korábbi cikkeink
Ötödik hely Asiagóban
Ugyan az utolsó mérkőzését elvesztette, de bennmaradt a divízió I/A csoportban a leány U18-as válogatott az olaszországi világbajnokságon. A magyar csapat szétlövéssel kapott ki a norvégoktól. Az esti programban a házigazda olaszok legyőzték az osztrákokat, és megszerezték a bronzérmet. Ausztria lett a negyedik, Magyarország az ötödik. Norvégia kiesett.
A cél változatlan
Szőke Alex 2018-tól már eggyel magasabb korosztályban, a junior birkózók között küzdhet meg a hazai és − ha minden jól alakul − a nemzetközi kötöttfogású mezőnnyel. A kadétévei több, mint remeknek mondhatók: világ- és Európa-bajnok lett.
Alföldről a hegytetőre
Már január első vasárnapján fegyvert ragadott, hogy az új esztendő világkupaversenyeinek olaszországi nyitányán folytassa eddig töretlen ívű menetelését – immár a juniorok között. A kadétkorosztályt frissiben elhagyó Petri Renáta, a honi vívósport egyik újabb ígérete. A Mol Új Európa Alapítvány által támogatott, 17 esztendős párbajtőröző az udinei erőpróbát úgy várhatta, hogy nagyszerű 2017-et hagyott maga mögött.
Junior érmek, felnőtt tapasztalatok
Összesen kilenc érmet nyert korosztályos világversenyeken tavaly Németh Nándor, az Egri Úszó Klub Törökbálinton készülő 18 éves versenyzője. A budapesti felnőtt-világbajnokságon ugyan csupán egy bronzzal lett gazdagabb, mégis ez a váltóérem az egyik legszebb emléke. A koppenhágai rövid pályás Európa-bajnokságon mutatkozott be egyéni számban a nagyok között, döntőbe jutott, amit szintén sikerként könyvel el.
Nagycsaládmodell
Nullától tizennégy éves korig – jelölte meg tréfásan az alsó és a valóságnak megfelelő felső korhatárukat a hokipalántáknak Balogh Tibor, a sokszoros válogatott kapus, aki a nyolcvanas évek közepét követő hosszabb kényszerszünet után 2011 óta áll ismét a KSI SE jó hét esztendeje újjáalakított jégkorongszakosztályának az élén.
NB I-es csaták
A hét közepén három élvonalbeli riválissal is megküzdött felkészülési mérkőzésen Balatonbogláron a férfi junior kézilabda-válogatott. Imre Vilmos együttese a Gyöngyös ellen győzött, a Dabas és a Komló ellen vereséget szenvedett.
Kelet-európai nyomulás
A Bajnokok Ligájához hasonlóan az UEFA Ifjúsági Ligában is megkezdődik februárban az egyenes kieséses szakasz. Ősszel két csoportra osztották az együtteseket, a sorozat ágai legjobb tizenhat között érnek össze. Előbb azonban a nyolc továbbjutott bajnokcsapat méri össze erejét a BL-ág csoportkörének második helyezettjeivel, a tét a nyolcaddöntőbe jutás. A kelet-európai térség együtteseinek remeklése tovább színesíti a sorozatot, így pikáns párharcok várhatók.
Dupla ötös
A negyeddöntő jelentette a végállomást a fiú- és leányválogatottnak egyaránt a finnországi Lohjában rendezett junior-világbajnokság B osztályában. Edzőik szerint nagyszerű eredményként könyvelhető el az eredmény, amely arra sarkallja a játékosokat, hogy még többet eddzenek, de ami még fontosabb: meg kell tanulniuk elhinni, hogy nyerhetnek.
Egy gól döntött
Kikapott, így még nem biztosította a bennmaradást a leány U18-as jégkorong-válogatott a divízió I/A csoportos világbajnokságon. A magyar csapat 1–0-ra maradt alul az osztrákokkal szemben, így a vasárnapi, norvégok elleni mérkőzésnek komoly tétje lesz.