Kifejezetten izgalmas, jó mérkőzéseket játszottak a kadét leány kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 9. fordulójában az együttesek. A harmadik helyen álló MTK Budapest fogadta a tabellamásodik KSC Szekszárdot, míg a listavezető Csata DSE a negyedik helyen álló DVTK Akadémia otthonába utazott. Edzők értékelik a hétvégén történteket.
Címke: Korábbi cikkeink
Lépésről lépésre
Megtartotta idei első sajtótájékoztatóját a Budapest Honvéd labdarúgócsapata. A kispesti klub tulajdonosa, George F. Hemingway mellett Supka Attila régi-új vezetőedző, illetve Heffler Tibor válaszolt a kérdésekre. Honlapunkat elsősorban az foglalkoztatta, hogy a Szeged együttesétől érkezett tréner mennyire számít majd a Magyar Futball Akadémia ifjú növendékeire a felnőttcsapatban.
Zomborban az első pofonok
Ez az év is jól kezdődött – mondhatják el mindazok, akiknek a vasárnapi döntők eredményhirdetésekor magasba emelik a kezét a zombori Mostonga Sportcsarnokban felállított ringben. Merthogy az új esztendő első jeles nemzetközi bokszeseményének hagyományosan a vajdasági város ad otthont. A népes mezőnyben tizenegy magyar leány indul.
Kanada aranya
Nem borult a papírforma a Buffalóban rendezett U20-as A csoportos jégkorong-világbajnokságon: Kanada győzött, Svédország lett a második, a házigazda és címvédő amerikaiak pedig a bronzérmet szerezték meg. A torna legértékesebb játékosának az amerikai Casey Mittelstadtet választották meg.
Győztes visszatérés
Megnyerte első mérkőzését az Australian Open selejtezőjében Piros Zsombor a tavalyi juniorbajnok. A 18 éves magyar teniszező az argentin Facundo Bagnis legyőzésével lépett tovább a második körbe, ahol az amerikai Björn Fratangelo lesz az ellenfele. A főtáblára kerüléshez összesen három mérkőzést kell nyerni. A Davis Kupa-csapat kapitánya, Köves Gábor szerint Piros Zsombor ismét nagyot küzdött, s bizonyította, hogy óriási szíve van.
Itthon otthon
Pályára lépett az angol férfi röplabda-válogatottban Zachary Palánkai-Omoshebi, a Vegyész RC-Kazincbarcika angol-magyar kettős állampolgárságú, 18 éves feladója.
Sikerkorosztály
Négy fiatal, tavaly még utánpótlás-korosztályba tartozott játékos került a felnőtt férfi kézilabda-válogatott Európa-bajnokságra készülő keretébe. A juniorválogatott korábbi szövetségi edzője, Gyurka János elmondta: elégedett a játékosokkal, akiken már a kezdetekkor látszott, hogy sokra vihetik.
Bajnokság a Gyakorlóban
A téli sportok, így a korcsolya szerelmeseinek, akárcsak a versenyzőknek januárban már többnyire a közelgő téli olimpia lebeg a szeme előtt. Nem úgy az advanced novice és a junior műkorcsolyázóknak, valamint a szinkronkorcsolyázóknak, akik a szezon számukra egyik legfontosabb versenyén, az országos bajnokságon mutatták meg tudásukat.
Elfogytunk a hajrára
Sima vereséget szenvedett a második mérkőzésén a leány U18-as válogatott az olaszországi divízió I/A csoportos jégkorong-világbajnokságon. A magyar csapat az utolsó harmadra teljesen elfogyott, s 6–1-re kikapott a japán együttestől. A szerdai szünnap után csütörtökön a házigazdával találkoznak a mieink.
Többen, jobban
Az U12-es korosztály versengésével kezdődött meg a korosztályos fedettpályás országos bajnokság a Budai Tenisz Centrumban. A helyszínt nyílt pályázat alapján választotta ki a szövetség. A rangos eseményen nemcsak az új szabályok debütáltak, de a pályákat fedő alumínium tetőszerkezet is. A legfiatalabbak kedden játszották le a döntőket, a tanulságokról pedig dr. Zsiga László, az U12-es válogatott szakvezetője számolt be honlapunknak.