Nagy Áron bronzéremmel hálálta meg a bizalmat az ifjúsági Eb-n
Ungvári Attila szövetségi edző javaslatára utólag került be az ifjúsági cselgáncsválogatott Európa-bajnoki utazó csapatába Nagy Áron, aki ráadásul a megszokott súlycsoportjához képest eggyel feljebb, a 73 kilós kategóriában kapta meg az indulási lehetőséget – és nem akárhogyan élt vele! A ceglédi fiatal nagy meglepetésre nyert bronzérmet Gran Canarián.
Ahogy a lányok között Pirbus-Gróf Nóra, úgy a fiúk mezőnyében Nagy Áron szolgáltatta a kellemes meglepetést a spanyolországi ifjúsági cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a fiúk 73 kilós súlycsoportjában a dobogó harmadik fokára állhatott fel a Kanári-szigeteken rendezett U18-as kontinensviadalon. A Ceglédi VSE ígérete koszovói és észt rivális legyőzésével jutott el a negyeddöntőig, ahol kikapott spanyol ellenfelétől, majd a vigaszágon német és török dzsúdóst verve kiharcolta a bronzcsatát, amelyet magabiztosan nyert meg az észt Bruno Hristoforov ellen, ezzel pályafutása eddigi toronymagasan legnagyobb sikerét érte el. Korábban még a korosztályos Európa-kupákon sem sikerült érmet nyernie, most viszont első világversenyén mindjárt harmadik lett.
Ráadásul az Eb-szereplésének a különlegessége, hogy a tavaszi Ek-versenyeken elért eredményeivel nem tudta kiharcolni a részvételt, ám a korosztályos válogatott keretedző, Ungvári Attila javaslatára végül mégis bekerült az utazó csapatba, ráadásul nem is a „saját” súlycsoportjában, a 66 kilogrammban, hanem eggyel feljebb, a 73 kilósok között.
„Attila azt mondta nekem, hogy látja bennem a lehetőséget a hetvenhárom kilósok között a mozgásom és az alkatom alapján, és hosszú távon is talán majd inkább ez a kategória feküdne nekem a jövőben, így miután a hatvanhat kilóban nem tudtam bekerülni az Eb-csapatba, megkaptam a lehetőséget a bizonyításra eggyel feljebb – nyilatkozta a a 2009-es születésű reménység az Utánpótlássportnak. – Ennek az esélynek persze nagyon örültem, de azért előzetesen nem tűztem ki túl nagy célokat, csak szerettem volna túljutni valahogy az első meccsen.
Ez a bronz tényleg óriási siker, és úgy érzem, egy ilyen nagy eredmény már igazán kijárt nekem.
Időközben egyébként már javában készül az újabb megméretésekre, ugyanis augusztus második felében Ecuadorban ifjúsági világbajnokság, míg szeptember elején Montenegróban junior Európa-bajnokság vár rá.
(Kiemelt kép forrása: EJU)