Öt utánpótláskorú versenyző is dobogóra állhatott a debreceni felnőtt országos bajnokság harmadik napján, közülük aranyat a szegedi Pádár Nikolett (16) nyert 200 m gyorson, nem is akármilyen idővel.
Címke: Korábbi cikkeink
Röplabda: az U17-es leányválogatott sima győzelemmel rajtolt az albánok ellen a bursai Eb-selejtezőtornán
A Kőnig Gábor vezette U17-es leány röplabda-válogatott meggyőző, háromjátszmás sikerrel kezdett az albán csapat ellen a törökországi Európa-bajnoki selejtezőtorna első meccsén.
Pénteken is hibátlanok maradtak a leány kézilabda-válogatottak
A csütörtöki találkozókhoz hasonlóan ezúttal is magabiztosan győzte le aktuális, felkészülési ellenfelét a junior, az ifjúsági és a serdülő leányválogatott is.
Kézilabda: a Kozármisleny SE a nagy klubokkal is felveszi a versenyt az utánpótlás-bajnokságokban - VIDEÓ
A Kozármisleny SE leánycsapatai évről évre az első osztályban szerepelhetnek a korosztályos kézilabda-bajnokságokban, és ez idén sincs másképp: az ifjúsági együttesük a közvetlen élmezőny mögött, a hatodik helyért van nagy harcban a Nyugati csoportban, eközben a fiatalok közül többen már a felnőttmásodosztályban is szóhoz jutnak. Az M4 Sporton látható Jövünk! magazin stábja edzésen látogatta meg őket.
Ökölvívás: véget ért a szófiai ifi Eb, egy magyar érem született
Április 14-21. között Szófiában gyűltek össze az ifjúsági korosztály legjobb európai ökölvívói, hogy összemérjék az erejüket a korosztályos kontinensviadal keretein belül. A magyar küldöttség egy bronzéremnek örülhetett, amit a 70 kilogrammos kategóriában induló Kovács Nikolett szerzett.
Labdarúgás: a DVSC-s Kusnyír Erik nehéz meccsre számít a Kisvárda ellen
A DVSC 22 éves labdarúgója, Kusnyír Erik nyilatkozott a klub honlapjának a Kisvárda elleni, szombati NB I-es mérkőzés előtt.
Atlétika: Spiller Tiziana a kihívások és a kilométerek szerelmese
A Budapesti Honvéd 18 éves gyaloglója, Spiller Tiziana az idén tovább feszegetné a határait és újra bizonyítana az U20-as világbajnokságon.
Kosárlabda: Toman Petra a hosszú kihagyása után kezdi visszanyerni régi formáját
A december végén elszenvedett kézsérülése után több mint három hónapot kellett kihagynia a Ludovika-FCSM Csata 17 éves kosárlabdázójának, Toman Petrának. A kényszerszünetet követően a korosztályos válogatott tehetség mostanra újra régi önmagát idézi, és a közelmúltban karriercsúcsot jelentő 12 pontot dobott az NB I/A-csoport rájátszásában.
Molnár Dóráé lett az egyetlen utánpótlásarany a felnőtt úszó ob második napján
Folytatták a fiatalok az éremhalmozást a debreceni felnőtt országos bajnokság második napján, igaz, visszafogottabb ütemben: Molnár Dóra 100 m háton arany-, Gálicz László 1500 m gyorson bronzérmet nyert.
Röplabda: elmaradt az ukránok elleni Eb-selejtező, pénteken az albánokkal kezd az U17-es leányválogatott Bursában
Szerdán megérkezett az Eb-selejtezőtorna helyszínére, a törökországi Bursába az U17-es leány röplabda-válogatott. Mint az ott kiderült, Kőnig Gábor csapatára – a tervezett három helyett – csak két mérkőzés vár, ugyanis az ukránok az háborús helyzet miatt végül visszaléptek, így a mieink pénteken Albánia ellen kezdik meg szereplésüket.