Alighanem valamennyi sportág utánpótlása küzd a lemorzsolódás problémájával, a Fővárosi Önkormányzat Sportpodcastjában az MKSZ utánpótlás-fejlesztési igazgatója, Zsiga Gyula mondta el, szerinte miként lenne megállítható a folyamat.
Címke: Korábbi cikkeink
Rajt a szlovénok ellen
Lassan vége a várakozásnak, hétfő délután két törölt vb után újra tétmeccsen lép pályára az U18-as válogatott. Svasznek Bence együttese a szlovénokkal mérkőzik a szorosnak ígérkező I/B csoportos világbajnokság első fordulójában.
Hétfőn a szlovénok ellen kezd Asiagóban az U18-as I/B vb-n a magyar válogatott
Lassan vége a várakozásnak, hétfő délután két törölt vb után újra tétmeccsen lép pályára az U18-as válogatott. Svasznek Bence együttese a szlovénokkal mérkőzik a szorosnak ígérkező I/B csoportos világbajnokság első fordulójában.
Molnár Dóra egy századra volt a második aranyérmétől a felnőtt úszó ob-n
Két érmet nyertek az utánpótláskorúak a debreceni felnőtt országos bajnokság negyedik napján, Gálicz László újabb bronzérmet nyert, ezúttal 800 m gyorson, míg Molnár Dóra 200 m háton egyetlen századmásodperccel maradt le a második győzelméről.
Röplabda: az U17-es leányválogatott kikapott a törököktől a selejtezőn, de az Eb-kijutás reménye még mindig él
A második és a harmadik játszmában is nagy harcra késztette a törököket az U17-es leány röplabda-válogatott, azonban Kőnig Gábor csapata végül 3:0-ra kikapott a házigazdáktól a csoportelsőségért a bursai Eb-selejtezőn, így a mieink lemaradtak az automatikus kijutásról, de legjobb csoportmásodikként még ott lehetnek a kontinenstornán.
Folytatja a regionális akadémiai rendszert a Magyar Kajak-Kenu Szövetség
A hétvégén három regionális akadémia területén rendezik meg az első hivatalos versenyt a 2022-ben; a hazai utánpótlás megerősítése érdekében elindított program az elmúlt évben megkezdett utat folytatja idén is – mondta el Kubina Ádám, az MKKSZ főtitkára.
Labdarúgás: véget ért a magyar utánpótlás-válogatottak tavaszi meccsdömpingje
Nem unatkoztak a magyar utánpótlás labdarúgó-válogatottak idén tavasszal: a fiúk és a lányok esetében is pályára lépett az összes korosztály, közülük többen Eb-selejtezőkön bizonyíthattak.
Röplabda: a 19 éves Mikuláss Koch Marcell a Bundesligában folytatja
A 19 éves Mikuláss Koch Marcell az osztrák UVC Holding Graz együtteséből a német TSV Unterhaching München röplabdacsapatához igazolt.
Sportlövészet: az odaadó csapatmunkában rejlik a zsombói sikerek titka
„A szülőket a gyerekekkel együtt próbáljuk a sportágra hangolni” – mondja a kiváló közösséget alkotó zsombói sportlövő-egyesületről A hónap utánpótlásedzője-díjjal elismert Jákó Csaba.
Kosárlabda: hasznos szerbiai edzőtáboron van túl U18-as fiúválogatott
Belgrádban edzőtáborozott április közepén az U18-as fiú kosárlabda-válogatott. Az ötnapos összetartáson Váradi Kornél korosztályos nemzeti csapata értékes nemzetközi tapasztalatokat gyűjthetett felnőttegyüttesekkel szemben a nyári B divíziós Európa-bajnokság előtt.