Gyugyi Laura az U19-esek között, a Fábián Máté, Kőszegi Kristóf váltó az U17-esek mezőnyében végzett az előkelő ötödik helyen a korosztályos öttusázók portugáliai Európa-bajnokságának pénteki versenynapján.
Címke: Korábbi cikkeink
Röplabda: közös a filozófia és közös a cél a MÁV Előre és az ÉDRA akadémiáján
Már az eddigiekben is együttműködött a székesfehérvári MÁV Előre Akadémia és a tatai Észak-dunántúli Röplabda Akadémia, ám a jövőbeni munkát új, közös alapokra helyezték.
Sakk: az MTK-ban a gyereknek is igaza lehet – VIDEÓ
Az M4 Sporton látható Jövünk! magazin stábja az MTK Budapest sakkozóinak edzőtáborában járt, ahol éppen a klub szakosztályelnöke, Kállai Gábor nemzetközi nagymester adott órát a legfiatalabbaknak.
Strandröplabda: két győzelemmel kezdtek a magyar lányok, míg a fiúk 1-1-es mérleggel állnak a szlovéniai U18-as Eb-n
Gubik Hanna és Vasvári Zsófi párosa két sikerrel zárta a ljubljanai U18-as strandröplabda Európa-bajnokság csütörtöki első napját, eközben Udvarhelyi Márton és Tari Bence egysége is diadalmaskodott a nyitó meccsén, majd péntek reggel vereséggel folytatták a csoportkört.
Kézilabda: a jövő héten rajtol a női NB I, amelyben korosztályos Európa-bajnokok sora bizonyíthat
Szerdán a Siófok–Győr, valamint az FTC–Mosonmagyaróvár összecsapással indul a női kézilabda NB I-es szezon; a fiatalok lehetséges szerepéről, illetve a következő generációk menedzseléséről Zsiga Gyula, az MKSZ utánpótlás fejlesztési igazgatója nyilatkozott lapunknak.
Kajak-kenu: Kiss Péter Pál esélyeshez méltón aranyérmes lett a tokiói olimpián
A magyar küldöttség hetedik (az utánpótláskorúak második) aranyérmét nyerte a kajakosok KL1 200 méteres versenyszámában a mindössze 18 éves Kiss Péter Pál.
Labdarúgás: kikapott hazai pályán az U21-es válogatott az Izrael elleni Eb-selejtezőn
A Gera Zoltán vezette U21-es labdarúgó-válogatott 2–1-re vereség szenvedett az izraeliekkel szemben az Európa-bajnoki selejtezők első fordulójában Gyirmóton.
Öttusa: négyből három magyar az U19-es fiúk döntőjében
A négyből három magyar fiúversenyző, Csák Milán, Tárkányi Zsombor és Gáll András is bejutott a öttusázók portugáliai Európa-bajnokságának U19-es döntőjébe, míg az U17-es között a hatodik helyen zárt a Mészáros, Pataki leányváltó.
Asztalitenisz: a párosban szerzett Eb-bronz után András Csaba már az egyesben is a legjobb formáját mutatja
A júliusi, varasdi korosztályos Eb-n párosban bronzérmet szerző 19 éves asztaliteniszező, András Csaba a közelmúltban már egyesben is magára talált, és hozza a sikereket, ugyanis a csehországi WTT-versenyen az U21-ben második lett, míg a felnőttek között a negyeddöntőig jutott.
Kajak-kenu: újabb történelmi eredményt ér el az utánpótlás vb-n a magyar válogatott?
A nagyszerűen sikerült U23-as Európa-bajnokság után a korosztályos vb-t is aranyesővel zárná az utánpótlás kajak-kenu válogatott, amely már a verseny helyszínén, a portugáliai Montemor-O-Velhóban hangolódik.