Ha a tíz hazai kiemelt akadémia listájára tekintünk, nem fogjuk megtalálni a Zalaegerszeg labdarúgócsapatának nevét, ennek ellenére az utóbbi években több olyan fiatal játékos szerepelt a klubnál, akiknek sikerült a „berobbanás”.
Címke: Korábbi cikkeink
Minden követ megmozgat
Hogy a Mol Alapítvány által is támogatott serdülőbajnok ritmikus gimnasztikázó, Antal Panni az újdonsült olimpikon Pigniczki Fanni nyomdokaiban jár, azt nemcsak eredmények, hanem dobozba rejtett kövek is bizonyítják.
Strandröplabda: a gödöllői fiatalok idén nyáron is remekelnek a hazai versenyeken
A Gödöllői RC tehetséges leány strandröplabdázói – az előző évekhez hasonlóan – a jelenlegi szezonban is megállás nélkül szállítják a győzelmeket és a dobogós helyezéseket az országos bajnokság eddigi fordulóin. A fiatalok nemcsak korosztályos szinten, hanem a felnőttek között is rendre remekelnek. A siker titkáról Karádi Zoltán szakosztályvezetőt kérdeztük.
Labdarúgás: a felcsútiak nyerték az U17-es Puskás-Suzuki-kupát
A házigazda Puskás Akadémia győzelmével zárult a Puskás-Suzuki-kupa. A felcsútiak a döntőben a portugál Sportingot győzték le 1–0-ra, közben a Honvéd a harmadik lett.
Úszás: továbbra is jól termel a Tisza-parti aranybánya
A nemrégiben véget ért, római junior úszó Európa-bajnokságon várakozáson felül szerepelt, hét éremmel zárt a magyar válogatott. A hétből ötben részesek voltak a szegedi versenyzők, ráadásul az egyetlen egyéni aranyat is a SZÚE sportolója, Pádár Nikoletta nyerte; a klub vezetőedzőjével, Gellért Gáborral eredtünk a hosszú évek óta tartó sikertörténet nyomába.
Jégkorong: Papp Kristóf és Horváth Milán is ott lehet az augusztusi, rigai olimpiai selejtezőn
Az egyaránt 20 éves Papp Kristófot és Horváth Milánt is meghívta Sean Simpson szövetségi kapitány a felnőtt jégkorong-válogatott augusztusi, rigai olimpiai selejtezőtornára készülő keretébe.
Atlétika: a fiatalok is főszereplők lehetnek Tokióban
Sydney McLaughlin, Femke Bol, Athing Mu, Jaroszlava Mahucsih, Tara Davis, Armand Duplantis, JuVaughn Harrison és Jakob Ingebrigsten csak néhány név azon U23-as kiválóságok közül, akik a tokiói olimpia pénteken rajtoló atlétikai versenyében éremért szállnak harcba.
Labdarúgás: a Sporting elleni döntőre készülhet a Puskás Akadémia a Puskás–Suzuki-kupán
A Puskás Akadémia U17-es labdarúgócsapata az NK Osijek legyőzése után várhatja a Sporting elleni döntőt a Puskás–Suzuki-kupán.
„A Kollár ikrek a cselgáncsra születtek" – Ledényi Levente
A MOL Alapítvány által is támogatott 15 éves cselgáncsozó, Kollár Sebestyén és ikertestvére, Kollár Ágoston az elmúlt időszak korosztályos Európa-kupa versenyein folyamatosan szállítják a jobbnál jobb eredményeket az 50 kilósok mezőnyében. A kiváló formájuk biztató előjel lehet a közelgő, rigai ifjúsági Európa-bajnokság előtt.
Labdarúgás: mi várható az NB I 2021/2022-es évadától a fiatalok tekintetében?
Pénteken a Paks–Mezőkövesd mérkőzéssel megkezdődik a labdarúgó NB I 2021/2022-es évada. Kérdés: milyen szerep juthat a bajnokságban a 2000 után született fiataloknak?