Amint arról már beszámoltunk, kedden és szerdán öt mérkőzéssel folytatódott az UEFA Ifjúsági Liga. A Derby Countyt 4–1-es győzelemmel búcsúztató Salzburgban két magyar labdarúgó is pályára lépett, Bukta Csaba és Major Sámuel. Utóbbi megkeresésünkre elmondta, az angolok ellen jobban tudták érvényesíteni a játékstílusukat, mint egy körrel korábban, a Porto ellen, ez eredményezte a nagyobb különbségű sikert.
Címke: Korábbi cikkeink
Labdarúgás: idehaza is legyőzte a szlovéneket az Eb-selejtező elitkörére készülő U17-es leányválogatott
Egyelőre nagyszerűek az előjelek az U17-es leány Európa-bajnoki elitkör március 18-án kezdődő, szombathelyi tornájára: a magyar válogatott a keddi, idegenbeli siker után csütörtökön Nagykanizsán is legyőzte a szlovén nemzeti csapatot (2–1).
Jégkorong: végre ott a gól – Schlekmann Márk először talált be a szlovák Extraligában
Végszóra megszerezte első gólját a MAC-Újbuda 18 éves jégkorongozója, Schlekmann Márk a szlovák Extraligában. A korosztályos válogatott csatárral a bajnoki hajrában esett találatról, a felnőtthoki nehézségeiről és a jövőjéről is beszélgettünk.
Labdarúgás: a 19 éves Hegedűs Olivér álomszerűen mutatkozott be a ZTE felnőttcsapatában
Két fiatal is először kapott lehetőséget tétmeccsen a labdarúgó Magyar-kupa negyeddöntőjében szereplő felnőttcsapatokban. A premier a 19 éves zalaegerszegi Hegedűs Olivérnek sikerült jobban: néhány perc alatt gólpasszal és góllal nyerte meg a mérkőzést a ZTE-nek. A 17 éves László Dávid a Budapest Honvédban debütált.
Kézilabda: a 20 éves Bánfai Kírát Debrecenbe adja kölcsön a Ferencváros
A következő évadtól a DVSC női kézilabdacsapatában szerepel kölcsönben a Ferencváros junior Európa-bajnok szélsője, a 20 éves Bánfai Kíra.
Ha megnőnek, belerúgnak – a lábtoll-labdázók viszik Újszász hírnevét
Bár a magyar sport – benne az utánpótlás – létesítményhelyzete sokat javult az utóbbi időben, a jövő ígéretei nem mindenütt készülhetnek pompázó pályákon és csillogó csarnokokban. A mi kis falunk elnevezésű sorozatunkban kistelepülések olyan nevelőműhelyeit mutatjuk be, amelyek sikert sikerre halmoznak, vagy éppen csak körülményeikhez képest érnek el elismerésre méltó eredményeket. E heti főszereplőink az újszászi lábtoll-labdázók.
Gyorskorcsolya: miért nem kap elég „fényt” a short track árnyékában haldokló szakág?
Rövid pályás gyorskorcsolyázóinkról egyre többet szólnak a hírek, de felvetődik a kérdés, miért nem hallunk egy szót sem a nagypályás korisokról? Infrastrukturális problémák, esetleg pénzhiány áll a háttérben? A rejtély megoldására Telegdy Attila gyorsasági ágazati sportigazgatót, az ifjúsági olimpián is résztvett Bíró Hanna edzőjét, Garzó Erikát, valamint a lillehammeri olimpia aranyérmesét, Hunyady Emesét kértük fel.
Asztalitenisz: András és Fehér is továbbjutott az U21-es Európa-bajnokság második csoportkörébe
A szerdán kezdődött U21-es asztalitenisz Európa-bajnokságon András Csaba és Fehér Orsolya is sikeresen vette az első akadályt Varasdon, Horvátországban. A verseny egy újabb csoportkörrel folytatódik, ahonnan már a 16-os főtáblára jutnak a játékosok.
Labdarúgás: a Dinamo Zagreb legyőzte a Bayernt az UEFA Ifjúsági Ligában
Az UEFA Ifjúsági Ligában mindössze öt nyolcaddöntőt játszottak le időben, mivel a három versenyben lévő olasz csapat hazai mérkőzését elhalasztották a koronavírus veszélye miatt. A forduló legnagyobb meglepetését a Bayern München és a Dinamo Zagreb összecsapása hozta, amelyen a horvátok a 11-esekkel jutottak tovább.
Kézilabda: két juniorkorú játékos, Bodor Márk és Kecskés Dániel is belekóstolt a felnőttválogatottba
A hét elején a felnőtt kézilabda-válogatottal készült két juniorkorú játékos, a 20 éves Bodor Márk és a 18 esztendős Kecskés Dániel. Az újoncokkal a kétnapos összetartás tapasztalatairól és a jövőjükről beszélgettünk.