UtánpótlásSport
2026. május 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Címke: Korábbi cikkeink

A 19 éves Fetter Erik néhány éve kinevette volna azt, aki úgy véli, nemsokára a világ egyik legjobb országúti kerékpároscsapatának fiataljai között fog tekerni. A Mol Alapítvány által támogatott versenyző most mégis ezt teszi.

#MOL-tehetségek

Négy arany-, egy ezüst- és öt bronzéremmel zárták a magyarok az utánpótlás vívó Eb-t

Három évvel ezelőtt nyolc (három-három arany és ezüst, két bronz), 2018-ban tizenegy (négy-négy arany és ezüst, három bronz), 2019-ben tizenhárom (öt arany, három ezüst és öt bronz) érmet szereztek a magyar vívók az utánpótlás Európa-bajnokságon. A hétfőn véget ért, poreci kontinenstornán négy arany-, egy ezüst- és öt bronzéremmel zártak, tehát a legutóbbi négy év harmadik legsikeresebb erőpróbáját abszolválták. A történteket a szövetségi kapitány, Udvarhelyi Gábor is értékeli.

#Vívás

Labdarúgás: sem a Honvédban, sem a Puskás Akadémiában nem játszott U21-es fiatal az NB I-ben

A labdarúgó NB I 23. fordulójában az egy héttel korábbi helyzethez képest csökkent az U21-es, illetve fiatalabb futballisták játékperce, és másodszor fordult elő az idény során, hogy az utánpótlás-bajnokságok két meghatározó klubja, a Budapest Honvéd és a Puskás Akadémia közül egyik sem küldött pályára magyar játékost a jelzett korosztályból.  

#Labdarúgás