UtánpótlásSport
2026. május 23.
  • instagram
U15-ÖS BIRKÓZÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZAMOKOV
Keresés:

Sportágak

Címke: Korábbi cikkeink

Az U18-as Európa-bajnoki bronzérmes kosárlabdázóval, a 18 esztendős Tóth Frankával beszélgettünk súlyos sérüléséről (amelyből egy év után hamarosan felépül), arról, miért igazolt a Vasas Akadémiából az ELTE-BEAC Újbuda felnőttélvonalban szereplő csapatába, de szóba került az is, hogy jövőre meg szeretné szerezni a hazai sportági történelem első női kontinensbajnoki címét az U20-as nemzeti együttessel.

#Tollaslabda

Korcsolyasportok: a töklámpásnál is ragyogóbb produkciókkal készülnek a Halloween Kupa ifjú résztvevői

Hatalmas, közel 330 főt számláló mezőny gyűlt össze a csütörtökön rajtoló Halloween Kupára. Ausztráliától Kanadáig, a világ minden tájáról érkező műkorcsolyázók és jégtáncosok mérik össze tudásukat a legkisebbektől egészen a felnőttekig. A Vasas Jégcentrumban a magyarok is versenyképesek lesznek, legalábbis ebben bízik dr. Vardanjan Gurgen, a műkorcsolya ágazat sportigazgatója.

#Korcsolyasportok

Róza éremmel búcsúzna

Tavaly még csak engedéllyel indulhatott a birkózó kadétmezőnyben a most tizenhat éves Szenttamási Róza (57 kg). Annak ellenére Európa-bajnoki ezüstérmet ünnepelhetett, a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián pedig – a magyar küldöttség legfiatalabb tagjaként – ötödik lett. A Mol Alapítvány támogatottjának nem jött össze az újabb kontinensbajnoki érem az idén – erről és a céljairól beszélgettünk vele.

#MOL-tehetségek

Ökölvívás: juniorcsaták Egerben

Tavalyelőtt Eger, a múlt évben Gyöngyös adott otthont a junior korosztályhoz tartozó bokszolóink országos bajnokságának, az idén pedig újfent a hevesi fővárosban csapnak össze a hazai bajnoki címekért a legkiválóbb 15-16 éves fiúk és leányok.

#Ökölvívás