Lassan befejezi alapozó munkáját az egyaránt elitkörbe vágyó U17-es és U19-es magyar leány labdarúgó-válogatott. A korosztályos nemzeti csapatok szakvezetői, Schumi Dorottya, valamint Turtóczki Sándor nyilatkoztak honlapunknak a felemás felkészülésről és a lányok előtt álló, októberi kihívásokról.
Címke: Korábbi cikkeink
Kosárlabda: a pécsi junior fiúk nyerték a rangos Egyed Mihály Emléktornát
A hétvégén pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia fiú juniorcsapata nyerte meg a négy csapat részvételével megrendezett Egyed Mihály Emléktornát. Az akadémia szakmai és stratégiai igazgatója, Rátgéber László hagyományt teremtene a színvonalas kupát illetően.
Lépéshátrányba került a magyar női vízilabda utánpótlása
Nem sikerült sem az Európa-bajnokság, sem a világbajnokság. A magyar női vízilabda utánpótlás-válogatottjai dobogós reményekkel vágtak neki az idei világeseményeknek, de jóformán közelébe sem kerültek az érmeknek. Faragó Tamás szakmai igazgató nem lett pesszimista, de látja a hibákat.
Ma este eldől, a 18 éves Zsóri Dániel megkapja-e a Puskás-díjat
Ma este fél kilenctől a milánói Scalában rendezik meg a 2019-es FIFA-gálát, ahol az év legszebb góljának járó Puskás-díját is átadják. A jelöltek között először szerepel magyar futballista, ráadásul a 18 éves Zsóri Dániel jó eséllyel pályázik a kitüntetésre.
Labdarúgás: Eb-selejtezők és világbajnokság is vár korosztályos válogatottjainkra az ősszel – a program
Amíg a felnőttválogatottak szeptemberben Eb-selejtezőket játszottak, az ifjabb korosztályokban gőzerővel folyt a felkészülés az őszi tétmérkőzésekre. Utánpótláskorú labdarúgó-válogatottjaink ugyanis eseménydús időszak előtt állnak.
Dacból karrier, na meg az eltűnt sapkakészlet
Különleges portrékötetet jelentetett meg az utanpotlassport.hu-t működtető MediaBook Kiadó: a 372 oldalas, exkluzív kiállítású, „Így lettünk bajnokok” című könyvben harminc jelenlegi hazai klasszis sportoló gyermek- és fiatalkorát elevenítik fel a szerzők.
Kézilabda: megkezdi az új évadot a női juniorválogatott
Hétfőn nekivág az utolsó utánpótlásévének a női junior kézilabda-válogatott. Golovin Vlagyimir együttese egyhetes tiszakécskei edzőtáborral nyitja meg a szezont, amelynek a vége a Békéscsaba elleni edzőmérkőzés lesz.
Kézilabda: öt csapat hibátlan a fiú ifjúsági bajnokságban
Különösebb meglepetések nélkül rajtolt el a fiú ifjúsági kézilabda-bajnokság. A Nyugati csoportban a Balatonfüred, a Csurgó és a Veszprém, míg keleten az FTC és a Szeged kezdett kiemelkedően.
Asztalitenisz: Huzsvár „kínai” bravúrja után a negyeddöntőig menetelt
Kínai riválisát is legyűrte, ám a dobogóról végül lecsúszott Huzsvár Erik serdülő egyesben a horvát nemzetközi utánpótlás-bajnokságon, ám így is a KSI SE asztaliteniszezője lett az utolsó nap legjobb magyarja.
Labdarúgás: csak az kérdés, hol játszik, az nem, hogy gólt lő a 16 éves Pápai Emőke
Az MTK Hungária felnőtt- és U19-es csapata között ingázik a mindössze 16 esztendős Pápai Emőke. A kék-fehérek U17-es válogatott gólvágója honlapunknak elárulta, nagyon szeretne megragadni a bajnoki címre hajtó felnőttegyüttesben, de úgy érzi, bárhol is kapjon játéklehetőséget, góllal kell meghálálnia a bizalmat.