Mindössze tizenhét éves, de megállja a helyét a felnőtt kosárlabdázók élvonalában Dombai Réka. Nem csak hogy megállja, kiemelkedően szerepel! A Vasas Akadémia játékosaként a legutóbbi idényben 19 mérkőzésen 17.1 pontot és 4.8 lepattanót szerzett átlagban, 37 százalékkal értékesítette a triplákat. Nem véletlen tehát, hogy az előző bajnokság negyedik helyezettje, az UNI Győr együttese szerződtette a nyáron.
Címke: Korábbi cikkeink
Motorsport: Mugellóban zárja a szezont a 12 éves Kecskés Bence
Az olasz PreMoto3-ban versenyző fiatal gyorsasági motoros, a 12 éves Kecskés Bence számára a hétvégén zárul a szezon. A magyar reménység remekül teljesített ebben az évben, első idényében többször is pontszerző helyen végzett.
Labdarúgás: a horvátokkal készül a vb-re az U17-es válogatott
Az október végi brazíliai U17-es világbajnokságra készülő labdarúgó-válogatott a közeljövőben kétszer is megmérkőzik a horvátok korosztályos csapatával. A meccsek már egyértelműen a világbajnokság egyik főpróbájának mondhatók.
Az egység megteremtői, avagy ezért ők a csapatkapitányok
Mi a feladata a csapatkapitánynak az utánpótlás-együtteseknél? Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie a szerepkör betöltéséhez? Mekkora a felelősség? Írásunkban a női junior kéziválogatottat Eb-győzelemig vezető Vámos Petra, az U15-ös fiú pólósokat csakugyan kontinensbajnoki címig hajtó Gaszt Roland, és az U17-es labdarúgó-együttest a világbajnokságra kivezénylő Posztobányi Patrik mesél csapatkapitányságáról.
Labdarúgás: az MTK Budapest komolyan számol fiataljaival
Érdekes összeállítást közölt az MTK Budapest hivatalos honlapja a fiatal játékosok foglalkoztatásáról: a lehetséges játékpercek közel felét (47,6 százalékát) 21 éven aluli labdarúgók töltötték a pályán az NB II-ben vitézkedő kék-fehéreknél az idényben.
Labdarúgás: két magyar fiatalnak osztottak lapot az UEFA Ifjúsági Liga 1. fordulójában – a nembajnoki ágon
Az „igazi", a felnőtt Bajnokok Ligája mellett az ifi BL, hivatalos nevén az UEFA Ifjúsági Liga csoportküzdelmei is megkezdődtek a héten. Az elitben viaskodó klubok U19-es (fiók)csapatai összesen 3 magyart foglalkoztatnak, közülük azonban csak kettő, Major Sámuel és Németh András játszott az első fordulóban, éppen egymás ellen. A bajnoki ág (benne az MTK-val) egyenes kieséses párharcai csak októberben rajtolnak.
Kézilabda: új korszakot nyitott a vb-ötödik fiúválogatott, Sótonyi László debütált a kispadon
„A legfontosabb, hogy milyen képet mutatunk magunkról az év során, különösen a nyáron” – mondja Sótonyi László, a férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője. A szakvezető szerint közös alapok kellenek a férfiszakágban, és azt is elmondta, mire van szükség ahhoz, hogy csapata lépést tartson a legjobbakkal.
Labdarúgás: Szoboszlait megint összeboronálták a Juvéval, de menedzsere szerint nem most kell dönteni a váltásról
A még mindig csak 18 éves Szoboszlai Dominik kedden az első, Bajnokok Ligája meccsén rögtön gólt szerzett a belga Genket 6–2-re legyőző Salzburgban és az olasz calciomercato.com már szerdán arról írt, hogy a jéátékospiacon a Juventus az Interrel harcolhat meg a magyar futballistáért. Miközben Szoboszlai menedzsere, Esterházy Mátyás már a BL-meccs előtt arról beszélt, hogy a klubváltás egyelőre nem releváns kérdés számukra.
Fő a bizonytalanság – nem tudják, mire készüljenek az öttusázók
Felkészülni! De mire? Az öttusa nagyjából húsz éve kezdődött szabályváltoztatási mizériája totális tanácstalanságot eredményezett az utánpótlás-nevelésben. Közben a laser run önálló életre kelt, és nem biztos, hogy az öttusa népszerűsítése a célja. Fábián László, a MOB olimpiai bajnok sportigazgatója szinte lehetetlennek tartja a helyzet kezelését, de az aktív sportolókat képviselő Marosi Ádám sincs megelégedve a versenyzők helyzetével.
Hét év alatt közel a duplájára nőtt a vívó-utánpótlásbázis
A hazai szövetség elnökével, Csampa Zsolttal beszélgettünk arról, minek köszönhető a vívó-utánpótlásbázis töretlen növekedése, miért választja rengeteg gyerek a vívást. Szóba került az is, hogy elégedett-e a versenyzői létszámmal, emellett kifejtette, minek köszönheti sikerességét a magyar vívósport.