„Sokkal jobban motiválnak a soron következő feladatok, mint az egy, öt vagy akár tíz év múlva esedékes kihívások” – mondja a friss junior Európa-bajnok dzsúdós, Özbas Szofi. A 17 éves ceglédi sportoló az ifjúsági után a juniorkorosztályban is a kontinens csúcsára ért, de máris a következő megméretésre, a marokkói világbajnokságra koncentrál.
Címke: Korábbi cikkeink
Asztalitenisz: a szövetség új főtitkárával, Lajtai Kristóffal beszélgettünk az utánpótlás helyzetéről
Hétfőn vált hivatalossá, hogy Lajtai Kristóf váltja Felegyi Gábort az asztalitenisz-szövetség főtitkári posztján. A terveiről és a hazai utánpótlás helyzetéről beszélgettünk vele, de megtudtuk azt is, minek okán kérték fel a megtisztelő pozícióra.
Atlétika: az élsportra készít fel az egyénközpontú ARAK-akadémia
A székesfehérvári Alba Regia Atlétikai Klub közel hat esztendeje foglalkozik akadémiai szinten utánpótlás-neveléssel. Számos, nemzetközi színtereken is eredményes atlétát nevelt. A sikerek hátterében a klub filozófiája áll.
Tájékozódási futás: a Veszprém és a Tipo nyert az országos utánpótlás-bajnokságon
A Veszprémi Honvéd csapata a serdülők között, míg a Tipo TKE alakulata az ifjúsági mezőnyben aratott diadalt a Kaposvári Egyetem kampuszán rendezett országos tájékozódásifutó-bajnokságon.
Labdarúgás: Szoboszlai Dominikot (18) a BL legnagyobb reménységei között tartják számon
A Bleacher Report honlapja nemrégiben közzétette a listát azokról a fiatal labdarúgókról, akik szereplésükkel komolyan felhívhatják a nagy klubok és a nemzetközi sajtó figyelmét a Bajnokok Ligája kedden rajtoló, új kiírásában. Az összeállításban hatodik helyen emelik ki az RB Leipzig 18 éves magyar válogatott középpályását, Szoboszlai Dominikot.
Labdarúgás: Banó-Szabó Bence (20) és Kusnyír Erik (19) is visszatért a kezdőcsapatba, nőtt a fiatalok játékperce az NB I-ben
Alighanem emlékezetes: a labdarúgó NB I 5. fordulójában az új idényben a legkevesebb időt töltötték a pályán a 21 év alatti magyar játékosok, 195 percet. Ehhez képest a 6. fordulóban nőtt ez a szám, hét játékos 383 percet játszott.
Floorball: a leányválogatott mindent megtett, de nem lesz ott az U19-es vb-n
Nagyon közel járt a magyar leány U19-es floorballválogatott ahhoz, hogy részt vegyen a jövő évi világbajnokságon, az olaszországi selejtezőtornán azonban egészen kicsivel, de lecsúszott a világeseményről. Varsányi Zsuzsanna szövetségi kapitány csalódottan értékelt.
Sportlövészet: a Dénes Eszter–Hammerl Soma párosé az első magyar arany az Európa-bajnokságon
A sportlövők bolognai Európa-bajnokságának hétfői napján a magyar küldöttség megszerezte első aranyérmét. A Dénes Eszter és Hammerl Soma alkotta junior vegyes csapat 50 méter puska fekvő versenyszámban nyert. Délelőtt Bajos Gitta a felnőttek között szerzett bronzot.
Kézilabda: megvan Gulyás István első kerete, Tóth Péter a nagyválogatottban bizonyíthat
Gulyás István, a felnőtt férfi kézilabda-válogatott új szövetségi kapitánya fiatal keretet jelölt ki, és a NEKA 19 éves jobbszélsője, Tóth Péter személyében egy utánpótláskorú játékos is ott lehet a hónap végi budaörsi összetartáson.
Vízilabda: orosz diadal, magyar „balszerencse” a női junior-világbajnokságon
Az orosz henger menet közben maga alá gyűrte a magyar női juniorválogatottat is, így Faragó Tamás és Petőváry Zsolt együttese a hetedik helyen zárta a portugáliai vízilabda-világbajnokságot. Faragó Tamás úgy gondolja, a csapat mindent megtett a világtornán, bár egy kis szerencsével alakulhatott volna másképp is a szereplés.