„Hazai pályán tudtam olyat úszni, amilyet már nagyon régen szerettem volna” – mondta a 200 m pillangó újdonsült junior-világbajnoki ezüstérmese. A Kőbánya SC versenyzője elérte nagy célját, és az idejét levitte 2:09 alá. Interjú Berecz Blankával.
Címke: Korábbi cikkeink
Zsóri Dániel a Puskás-díj legfiatalabb jelöltje
Több szempontból is történelmet írhat Zsóri Dániel, a Debreceni VSC 18 éves futballistája, akit első magyarként jelölt a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) az év góljáért járó Puskás-díjra. A fiatal magyar játékos akár a brazil Neymar rekordját is átadhatja a múltnak.
Sportlövészet: Bajos Gitta egy hónap alatt hét érmet szerzett
A 17 éves Bajos Gitta azután, hogy a suhli világkupán két érmet is szerzett, a plzeni Olimpiai Reménységek Versenyén újabb öttel, köztük három arannyal gazdagodott.
Labdarúgás: a lettek legyőzésével javított a magyar U18-as válogatott a csehországi Jezek-tornán
Az írországi Európa-bajnokságon szerephez jutó játékosokkal harcolta ki a győzelmet a magyar U18-as válogatott, amely 3–2-re múlt felül a lettek korosztályos együttesét. Preisinger Sándor a mieink második félidőben alábbhagyó figyelmét emelte ki a hazai szövetség holnapjának adott nyilatkozatában.
Hátizmok üzenete
Bár az év elején még azzal is megelégedett volna Kőhalmi Emese, ha képes megismételni tavalyi sikereit, végül jócskán túlszárnyalta eredeti elképzeléseit. A KSI SE Mol Alapítvány által támogatott 17 éves kajakosa három számban lett ifjúsági világbajnok, ősszel pedig maratoni világbajnoki címét is újra megvédené.
Íjászat: mindkét magyar magabiztosan menetel a madridi ifjúsági világbajnokságon
Kevesen vannak ugyan, de remekül állják a sarat a magyar fiatalok a Madridban zajló ifjúsági íjász-világbajnokságon: Varga Dávid csigás íj kategóriában a legjobb 16 között várja a folytatást, ráadásul felnőtteknél is tiszteletet parancsoló pontszámmal jutott el idáig, míg Balogh Mátyás a legjobb 24 versenyző között tudhatja magát a juniorok mezőnyében.
Junior úszó-vb: Berecz Blanka legyőzte önmagát, és ezüstérmes lett 200 m pillangón
Csaknem egy másodperces egyéni csúccsal (2:08.93) nyert ezüstérmet 200 m pillangón Berecz Blanka a Budapesten zajló junior úszó-világbajnokságon. A „magyar szám” másik specialistája, Fábián Fanni szintén a legjobbját nyújtva negyedik lett, miközben egy-egy ötödik, hetedik és nyolcadik helyet is összehozott a magyar csapat szerdán.
Sportlövészet: fiatalok sikerei és országos csúcs a felnőtt ob-n
Joó Éva utánpótlás-referens elégedett a fiatalok felnőtt országos bajnokságon nyújtott teljesítményével, úgy gondolja, a szeptember közepén rendezendő bolognai junior Eb-n elsősorban a lányoktól várhatunk érmeket.
Műkorcsolya és jégtánc: a legmagasabb szinten bizonyíthatnak a magyar juniorok a világkupában
Világszínvonalú mezőny és minden igényt kielégítő helyszín várja Schermann Reginát és a Marton Villő, Szemko Danijil jégtáncpárost a francia síparadicsomban, Courchevelben, ahol csütörtökön megkezdődik az idei juniorvilágkupa-szezon. Dr. Vardanjan Gurgen, a szövetség műkorcsolya-ágazatának sportigazgatója tisztes helytállásra számít a mieinktől.
Labdarúgás: Szoboszlai Dominik (18) az öt topliga egyikébe vágyik
A magyar futball legnagyobb ígéretének, Szoboszlai Dominiknek célja, hogy az öt európai topliga öt legjobb csapatának egyikéhez szerződjön a jövőben – árulta el a Világgazdaságnak adott interjúban a Red Bull Salzburg 18 éves labdarúgójának ügynöke, Esterházy Mátyás.