Véget ért a profi amerikaifutball-liga (NFL) felmérője, azaz a combine, ahol a legjobb egyetemi játékosok mutathatják meg magukat. Az eseményen hagyományosan születnek elképesztő eredmények, számos fiatal itt tud magának jobb, vagy adott esetben rosszabb pozíciót kiharcolni magának a draft előtt.
Címke: Korábbi cikkeink
Visszaéltek a vendégjoggal
A Puskás Akadémia U19-es együttese legyőzte a Raúl irányította Real Madrid korosztályos gárdáját a királyiak valdebebasi edzőközpontjában. Mónos Tamás tanítványai Skribek Alen tizenegyesből szerzett találatával 1−0-s sikert arattak a két csapat hagyományos, évente megrendezett felkészülési találkozóján.
Jön a végjáték
Csütörtöktől vasárnapig Pécsett rendezik a leány juniorbajnokság országos nyolcas döntőjét, amely a mostani évad korábbi szakaszait nézve igazán izgalmasnak ígérkezik. Az első két napon a csoportmérkőzések, szombaton a keresztjáték párharcai, vasárnap pedig a helyosztók lesznek terítéken.
Zárás a harmadikon
Egy győzelemmel, illetve ugyanennyi döntetlennel és vereséggel a harmadik helyen zárt U19-es leány labdarúgó-válogatottunk Törökországban, felkészülési tornán. Turtóczki Sándor együttese a tíznapos antalyai program során a lengyelek, a csehek és a koszovóiak ellen hangolt az áprilisi, Spanyolországban következő Európa-bajnoki elitkörre.
Aranyra váltott ezüst
Pusztai Liza, a BVSC-Zugló 17 éves junior kardozója egy egyéni arany-, és egy csapat bronzéremmel tért haza a Foggiában rendezett korosztályos Európa-bajnokságról. Ünneplésre és pihenésre alig maradt ideje: alig hogy hazaérkezett a kontinensbajnokságról, csütörtökön már utazik is Athénba a felnőtt világkupaversenyre – ezt a tempót látva még a sok utazáshoz szokott Forma 1-es pilóták is csettintenének egyet.
Két bronz, egy döntő
Két harmadik helyezést is szereztünk az újvidéki U23-as Európa-bajnokság második kötöttfogású versenynapján, míg Lévai Zoltán szerdán az aranyért birkózik. A fogásnem kontinensviadalán 30 ország 152 versenyzője szerepel(t). Georgia négy, Oroszország egy aranyérmet szerzett a második napon.
Megfogyva, de veretlenül
Szinte végig dominált a Budaörs felnőtt női csapata a Golovin Vlagyimir vezette – némileg felforgatott – női junior kézilabda-válogatott elleni felkészülési mérkőzésen, ám Vámos Petráék ismét bebizonyították, hogy nem szabad őket leírni, s a hajrában döntetlenre módosították az állást. A győri korosztályos Európa-bajnokságra készülő nemzeti együttes 26–26-tal zárta a találkozót.
Gimnazista oktató
Bár Muhari Eszter a vasárnap véget ért foggiai utánpótlás Eb-n a nála három évvel idősebb juniorok között egyéniben „csak” a tizenhat közé jutott, s a csapatversenyben ötödik helyezést ért el társaival, néhány nappal korábban saját korosztályában egyéniben és csapatban is a dobogó tetejére állhatott. A 16 esztendős, immár ötszörös kadét Európa-bajnok párbajtőröző ezt megelőzően idehaza négy hónapon belül országos bajnok lett a kadétok, a felnőttek, majd a juniorok mezőnyében is...
Eredménykényszerben
A kiemelt utánpótlás-bajnokságokban érdekelt nyolc klub ugyan különböző célok eléréséért szállt harcba tavasszal, a szűk mezőnyben kiélezett a verseny és jókora a nyomás. A fő kérdés ezúttal is az, hogy melyik klub búcsúzik a komoly anyagi és presztízselőnnyel járó élvonaltól, és melyik U19-es együttes léphet ki az európai kupaporondra.
Ezüsthétvége Lievinben
Kétszer is a dobogó második fokára állhattak a magyar versenyzők a triatlonisták franciaországi Európa-kupa viadalán. A felnőttek között Lehmann Csongor (20), a juniorok mezőnyében Sinkó-Uribe Ábel (18) futott be ezüstérmes pozícióban.