Összességében pozitív hétvégét zártak a nemzetközi kupacsapatokban játszó fiatal magyar kézilabdázók. A több jó egyéni produkció közül ezúttal a Balatonfüredi KSE-ben a sérülése után újra pályára lépett, 21 éves balátlövője, Szita Zoltán emelkedett ki, aki hatszor is betalált a francia Saint-Raphael otthonában.
Címke: Korábbi cikkeink
Megszállott vallomás
Cseh Sándor gőzerővel vetette bele magát az új munkába: a magyar póló utánpótlásának általános sportszakmai igazgatójaként rendszert épít, edzőket irányít, konzultál velük, bevallottan a sportág megszállottjaként végzi feladatát. Mindezt olyan kihívásnak tartja, amely kielégíti szakmai igényeit. A waterpolo.hu készített interjút a szakemberrel.
Három bronzmérkőzés következik
Nagyszerűen rajtoltak birkózóink az újvidéki U23-as Európa-bajnokság első, kötöttfogású napjának délelőttjén, öt mérkőzésből négyet megnyertek, és hárman az elődöntőbe jutottak. A fogásnem első programcsomagjában végül egyikük sem jutott döntőbe. Kovács Bence, Torba Erik és Lévai Tamás így kedden este bronzmérkőzést vív. A finálé tíz helyére a legtöbb szereplőt Georgia (Grúzia) delegálta, négyet.
Tűz nélkül nem megy
Pesti Marcell, a Kecskemét felnőtt férfi röplabdacsapatának mindössze tizennyolc éves, de máris meghatározó játékosa hamar túljutott egy kisebb formahanyatláson, és újra kimagaslóan teljesít. A Magyar-kupa győzelem mellé most már a bajnoki címet is begyűjtenék a kecskemétiek, ehhez azonban a játékosok átlagon felüli teljesítménye is kell.
Megint újoncot avatott az MTK
Az elmúlt hetekhez képest ezúttal kevesebb lehetőség jutott az U20-as játékosoknak a labdarúgó NB I-ben: a 23. fordulóban öt csapat nyolc fiatalnak szavazott bizalmat, összesen 545 perc erejéig. Varju Benedek és Schön Szabolcs után Bidzilya Anton (18) személyében újabb 2000-es években született futballista mutatkozhatott be az MTK együttesében.
Ígéretes „jó fejek”
Vasárnap véget ért a korosztályos vívók foggiai utánpótlás Eb-je, az ünneplés immár itthon folytatódhat, miután a magyar küldöttség – nincs ok szerénykedésre: összességében szenzációs szereplést produkálva – 5 arany-, 3 ezüst- és 5 bronzéremmel az országok közötti rangsor harmadik helyén végzett. Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány irigylésre méltó helyzetben értékelhette a történteket.
Jég, csúcsok és kémia
A hétvégén Szegeden rendezték meg a 16. Tisza-kupa nemzetközi rövidpályás gyorskorcsolyaversenyt. Már hagyomány, hogy a hazai klubok kimagaslóan szerepelnek a Városi Műjégpályán.
Megtorpant fiatalság
Hét mérkőzésen mindössze négy utánpótláskorú kosárlabdázó szerzett pontot – összesen tizenegyet – a férfi NB I A-csoportjának 20. fordulójában.
Le a kalappal!
Nagyszerűen teljesített az ob I alapszakaszában a fiatal vízilabdázókra támaszkodó UVSE együttese, amely nem sokkal maradt le a felsőházi rájátszásról. Nagy tettet hajtott volna végre ezzel a gárda, állítja a lilák 18 éves korosztályos válogatott játékosa, Baksa Benedek. A csapat rutinos kapusa, Bisztritsányi Dávid is elmondta véleményét a tehetségekről.
Maradnak a nehéz úton
„Ha nem térünk le erről az ösvényről, akkor továbbra is akadnak olyan gyerekek az egyesületek hálójába, akik megváltják a világot” – mondta Petrov Iván, az utánpótlás úszóválogatott szövetségi kapitánya, aki szerint bár klasszis versenyzők nőtték ki a korosztályos sportot az év végeztével, így is lehet reménykedni szép sikerekben az idei világversenyeken.