Bár a foggiai korosztályos vívó Európa-bajnokság zárónapján a vártnál többet bukdácsoltak fiataljaink, azért a végére megint fölfelé görbülhettek a szájak: a junior leány tőrcsapat bronzérmes lett, minek nyomán a mérleg tizenhárom dobogós helyezés. A szám a kabbalisztikában nem szerencsés, egy világversenyen kifejezetten az.
Címke: Korábbi cikkeink
A képzés mindenekelőtt!
„Amellett, hogy ösztönös tehetség, látszik rajta, hogy marhára élvezi a játékot”– utalt a 16 éves Dombai Rékára a Vasas Akadémia felnőtt női kosárlabdacsapatának vezetőedzője, Földi Attila, aki a pasaréti együttes eddigi élvonalbeli szerepléséről is beszélt.
Felvette a ritmust
„Nagyot fordult velem a világ, mozgalmas hónapok vannak mögöttem, de igazából korábban mindig is ilyen életről álmodoztam” – nyilatkozta a 19 éves irányító, Szabó Kitti a neka.hu-nak. A junior-világbajnok kézilabdázó mostanra már tökéletesen beilleszkedett az NB I-ben bravúrosan szereplő Vácba, élvezi, hogy hétről hétre világsztárokkal találja szemben magát.
Tőrbe csalt lengyelek
Három csapatunkért szoríthattunk a foggiai korosztályos vívó Európa-bajnokság zárónapján: a fiú kard- és a leány tőregyüttes mellett a világranglista-vezető fiú párbajtőrözők is pástra léptek. A lányok jó étvágyat csináltak az ebédhez, hiszen addigra az elődöntőig jutottak.
Vizesnyolcas
Lőrincz Attila utánpótlás szövetségi kapitány vezetésével Dunavarsányban edzőtáborozott a 38 fős fiú és leány ifjúsági evezősválogatott. Az egyhetes összetartás kitűnően szolgálta a március 23-i válogatóversenyre történő felkészülést.
A tizennegyedik a legjobb
Négy utánpótláskorú sportlövő vett részt az Újdelhiben rendezett olimpiai kvótaszerző világkupaversenyen, akik közül a 17 éves Horváth Lea és a 18 éves Pekler Zalán érte el a legjobb eredményt. A két fiatal egyaránt tizennegyedik lett a férfi illetve női puskások 50 méteres három testhelyzetű viadalán.
Ötödik az ötödiken?
Újvidéken kezdődik hétfőn az U23-as birkózó Európa-bajnokság. A magyar csapat mindhárom fogásnemben indít versenyzőt, összesen huszonnégyet, nem titkolt érmes reményekkel. Mi több, a korosztály ötödik kontinensbajnokságán megszülethet az ötödik magyar aranyérem is.
Bronzból öntött kard
A junior leány kardcsapat bronzérmével folytatódott a magyar fiatalok sikersorozata a foggiai korosztályos vívó Európa-bajnokság szombati, utolsó előtti versenynapján. A vasárnapi záráson – a fiú kard- és a leány tőregyüttes mellett – a világranglista-vezető fiú párbajtőrözők is pástra lépnek.
Újonc a keretben
A női vízilabda-válogatott kedden Olaszország ellen zárja a világliga-selejtezősorozatot. A szentesi összecsapásra Bíró Attila kijelölte keretét, amelyben három másik – korábban már a nemzeti csapatban szerepelt – utánpótláskorú játékos mellett a 18 esztendős Faragó Kamilla is helyet kapott, számolt be a waterpolo.hu.
Liuék nyomában
Tizennégy év után örülhettünk ismét aranyéremnek téli európai ifjúsági olimpiai fesztiválon. A dinamikusan fejlődő sportág ifjú képviselői közül négyen utaztak Szarajevóba, közülük Talabos Attila két egyéni arannyal, Bontovics Balázs pedig két bronzzal tért haza, míg a zárónapon vegyes váltónk nem talált legyőzőre. Az EYOF-élményekről, illetve a szakág helyzetéről versenyzőinket, továbbá a juniorválogatott vezetőedzőjét, Szabó Krisztiánt kérdeztük.