A 19 éves Máthé Dominik hat góllal, három gólpasszal és rendkívül bátor játékkal mutatkozott be a svédek elleni utolsó csoportmérkőzésen a felnőtt kézilabda-világbajnokságon. A balatonfüredi jobbátlövőn a megilletődöttség nyoma sem látszott, új lendületet vitt a magyar csapat támadásaiba, sorra lőtte a gólokat a világklasszis svéd kapusoknak az egyébként nagy csatában, 33–30-ra elvesztett összecsapáson.
Címke: Korábbi cikkeink
Népszerű és tehetséges
Mozgalmas évet tudhat maga mögött Tóth Orsolya, a Vasas Akadémia 18 esztendős hátvédje. Több korosztályos kosárlabda-válogatottnak is tagja volt, megjárta az ifjúsági olimpiát, Európa-bajnoki bronzérmesnek mondhatja magát, emellett klubjában is hétről hétre bizonyít. Vele beszélgettünk tavalyi élményeiről, jelenlegi csapatáról, valamint kitértünk hatalmas népszerűségére is a közösségi médiában.
Egy felejthetetlenül sima győzelem
A magyar női vízilabda-válogatott kedden este papírforma-győzelmet aratott Franciaországban a Világliga selejtezősorozatának legutóbbi játéknapján. A 18 éves Magyari Alda számára bizonyosan örökké emlékezetes marad a 12-5-re, hiszen Chalons en Champagne-ban mutatkozott be a nemzeti csapatban.
A fegyelmezettség diadala
A finn válogatott nyerte meg a Vancouverben rendezett U20-as jégkorong-világbajnokságot. Az északiak sikerességének okairól a felnőtt jégkorong-válogatott kilenc éve kint játszó klasszisát, a KalPa gárdáját erősítő Sebők Balázst kérdeztük.
Végállomás
Véget ért az asztalitenisz World Tour-versenysorozat budapesti állomásának selejtezője, amelyből egyetlen magyar utánpótláskorú pingpongos sem jutott tovább. Sőt, a kvalifikáció első körét is csak a 16 éves András Csaba „élte túl”, viszont ő is búcsúzott a második fordulóban.
Miskolci siker a rangadón
Fordulatos mérkőzésen múlta felül a Csata DSE együttesét a DVTK Akadémia alakulata a leány juniorbajnokság felsőházának szerdai rangadóján. A miskolciak a félidei nagyszünet után magasabb fokozatba kapcsoltak, és végül 72–58-ra legyőzték a riválist.
Több hajóban eveznek
Sűrű programja volt 2018-ban junior evezőseinknek, hiszen Európa-bajnokságot és világbajnokságot is rendeztek. A vb-n két szakágban is történelmi tettet hajtottak végre a juniorok, ami jól bizonyítja, hogy a sportág gyorsan fejlődik.
Serdülőként sztár az ifik között
Rendessy Eszter 2018-as teljesítményével nemcsak az év ifjúsági női kajakosa díját, hanem az év utánpótlásversenyzője címet is kiérdemelte. Serdülő létére ifjúsági olimpiai bajnok és ifjúsági világbajnok, aki tizenhat évesen berobbant a világ kajak-kenu sportjába.
A legboldogabb harmadik
Czékmán Luca harmadik lett a kadétok európai körversenyének poznani állomásán. A szegedi sportoló ezzel pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el. Kiss Tibor és Marinki Ákos tanítványával az eredményeiről és a terveiről beszélgettünk.
Álmok a magasban
Januártól már a felnőttmezőnyben a második vonalat jelentő COC-versenysorozatban méreti meg magát a Kőszegi SE 16 éves síugrója, Molnár Flórián. A sportág egyik nagy hazai reménysége szlovén tréner irányítása alatt készül, a jövő hét végén a lahti junior vb-n ugrik, de céljai között szerepel az ifjúsági olimpiai részvétel és a felnőtt világkupasorozat is.